Húsz perc alatt mutatja ki a koronavírust egy ausztrál teszt

koronavírus

Ausztrál kutatók kifejlesztettek egy tesztet, amely mintegy 20 perc alatt kimutatja vérmintából a koronavírus-fertőzést.

A Monash Egyetem kutatói szerint a teszt kimutatja azt, hogy az adott egyén fertőzött-e és azt is, hogy fertőzött volt-e a múltban.

A teszt fejlesztésében az egyetem kutatói mellett részt vettek a BioPRIA kutatóintézet valamint CBNS bio-nanotudományok intézet szakemberei.

A teszt parányi, 25 mikroliter vérplazmát vizsgál agglutinácó - a vörösvértestek összecsapódása - után kutatva, amelyet a koronavírus idéz elő. Míg a jelenleg létező torokkenetteszt azt a célt szolgálja, hogy kimutassa a koronavírus-fertőzést, az agglutináció-vizsgálat azt is megállapíthatja, hogy ha valaki a közelmúltban fertőzött volt, még akkor is, ha a fertőzés már elmúlt.

Óránként több száz ilyen tesztet lehet elvégezni - közölték a kutatók, akik azt remélik, hogy tesztjüket antitestek észlelésére is lehet használni, segítve a vakcinák klinikai vizsgálatait.

A kutatók szabadalmaztatták eljárásukat, kormányzati és kereskedelmi támogatást kértek a gyártás felgyorsításához.

Az új koronavírus világszerte már több mint 13,8 millió embert fertőzött meg, a Covid-19-ben és szövődményeiben mintegy 600 ezren haltak meg azóta, hogy a vírus múlt év végén megjelent Kínában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?