Hűségszerződések hatalmában

Bár a szolgáltatók igyekeznek meggyőzni az ügyfeleket arról, hogy a legjobb megoldás, ha havidíjas előfizetést vásárol, ám nem mindenkinek éri meg.

A szlovákiai helyzet kissé sajátos, nagyon kevés olyan ország van, ahol ilyen magas a havidíjas előfizetések aránya. Ez napjainkban megközelíti az 50 százalékot. Ennek egyik oka, hogy mind az Orange, mind pedig a T-Mobile a harmadik szolgáltató megjelenése miatt olyan kedvező tarifacsomagokat kínált az ügyfeleknek, aminek szinte lehetetlen volt ellenállni. Van olyan havidíjas előfizetés is, amely 9 koronába kerül havonta, azaz éppen annyiba, mint egy perces hívás kártyás csomaggal csúcsidőben. Ezért még kedvezményes telefont is vásárolhat, ami elég csábító ahhoz, hogy a kártyás ügyfelek nagy része megfontolja, és átálljon a szolgáltató szempontjából sokkal értékesebb post-paid (havidíjas) táborba. Persze, az előfizetők előbb-utóbb ezt az alacsony tarifacsomagot magasabbra cserélik, és ezt követően egy éven belül már el is érik a havi néhány száz koronás szintet.

Persze, ez nem feltétlenül rossz, hiszen a havidíjas csomagokban sokkal kedvezőbb percdíjak vannak, sokszor már korlátlan ingyenes hívásokkal saját hálózaton belül. Míg a percdíjak a havidíjas csomagokban egyre alacsonyabbak lesznek, addig a plusz szolgáltatások árai – pl. sms-ek – azonos szinten maradnak, azok már évek óta nem csökkentek.

A havidíjak egyik nagy hátránya, hogy 18 vagy 24 hónapos hűségszerződést kell kötni a szolgáltatóval, azaz ennyi ideig nem mehet át a konkurens szolgáltatóhoz, vagy ha mégis, akkor csak úgy, hogy két telefont fizet, vagy pedig kifizeti a büntetést a szolgáltatónak, ami sokszor sok ezer koronába kerül. Előfordulhat az is, hogy az ügyfél nem tudja fizetni a számlát, ilyenkor nem kell szankciókkal számolni, a szolgáltatók sokszor eltekintenek a büntetésektől.

A T-Mobile-ban havidíjas tarifacsomag vásárlása esetén két lehetőség közül választhat az ügyfél. Az egyik a hűségszerződéses viszony, ez kötelezettségekkel jár, a másik a szabad viszony, ennek felmondása nem von maga után semminemű következményeket – mondta lapunknak Martin Vidan. A T-Mobile kommunikációs osztályának koordinátora hozzátette, ez utóbbi eset választása nem olyan kedvező, hiszen szinte semminemű kedvezmény nem jár így az új ügyfélnek. A felmondási idő 1 hónap.

Azon ügyfeleknek, akik a hűségszerződés mellett döntenek, az operátor a sok kedvezmény mellett kiskapukat is biztosít. Támogatott készülék is csak hűségszerződés megkötése mellett vásárolható, sokszor több ezer koronát is megspórol ezzel az ügyfél.

Ha előre nem látható okok miatt az ügyfél nem tudja kihasználni az adott szolgáltatást – pl. ha külföldre költözik –, akkor a T-Mobile-ban lehetősége van a szerződést megszakítani - árulta el Vidan. Minden egyes év után legtöbb hat hónapra szakítható meg a szerződés. A szolgáltató ez esetben kikapcsolja a SIM-kártyát, és 250 koronát számláz ezért a műveletért (igaz, ezt az újbóli bekapcsolás után visszafizeti). Ha végleg lemond valaki a szerződésről, akkor azt átruházhatja egy másik személyre. A T-Mobile-nál a hűségszerződés időtartama általában 24 hónap. A szerződés végleges felmondása után érvénybe lépnek a benne foglalt szankciók, és a kedvezményeket is meg kell téríteni.

Hasonló a helyzet a legnagyobb hazai mobilszolgáltatónál is – tudtuk meg Peter Tóth-tól. Az Orange szóvivője elmondta, az ügyfeleiknek is lehetőségük van a hűségszerződés ideiglenes megszakítására. Ennek feltételei változóak. Az Orange-nál is csak azok részesülhetnek a kedvezményekben, akik több hónapra (18 vagy 24) hűséget fogadnak. A kedvezmények minden egyes akció során változnak (alacsony, sokszor egy koronás belépési díj, támogatott készülékek, modemek, és a tarifacsomaghoz kapcsolódó egyéb kedvezmények).

Összességében tehát elmondható, hogy a hazai távközlési szolgáltatók megpróbálják megtartani az ügyfeleiket. Egy ilyen szerződéses ügyfél biztos bevételt jelent havonta, ezzel lehet számolni, míg a kártyás, vagy a szerződés nélküli ügyfél bármikor meggondolhatja magát.

Mivel az O2 egyelőre nem mutatta be a havidíjas csomagjait, így nem lehet objektíven összehasonlítani ezeket az ajánlatokat. Várható azonban, hogy mind az Orange, mind pedig a T-Mobile reagál az ajánlatra, és az sem kizárt, hogy ezzel felborulnak az eddigi trendek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?