Hurrikánvadászok

1944-től kezdve egy külön időjárás-felderítő század lépett működésbe, melynek feladata az Atlanti-óceán feletti járőrözés volt a viharokat keresve, majd ezek nyomonkövetése és erejük felmérése. A technika előrehaladtával megjelentek a gépeken a radarok, amelyek jelentősen megkönnyítették a viharok kiterjedésének és helyzetének megállapítását, az 1940-es évek második felében pedig már megjelentek a ledobható mérőszondák is.

Egy időben külön hurrikánvadászai voltak a haditengerészetnek és a légierőnek, majd végül az 53. Időjárás-felderítő Század jelzés alatt egyesítették őket. A viharvadászok által nyert adatok alapján a meteorológusok kezdték kiismerni a hurrikánokat, és már egyre pontosabban jelezhették előre a viharok erősségét, haladási sebességét, valamint várható útirányukat. Ez utóbbi igen fontos, hiszen ez alapján pontosabban meg lehet határozni, mely régiókat kell adott esetben kiüríteni a hurrikánveszély miatt, és minél pontosabb az előrejelzés, annál kevesebb embert kell feleslegesen evakuálni.

A hurrikánokon való alacsony átrepüléshez a légcsavaros gépek az ideálisak, mivel sokkal jobban tűrik a kis sebességű repülést és a cudar időjárási körülményeket, mint a sugárhajtóművekkel felszerelt testvéreik. A hurrikánvadászokat a megfigyelőközpont a műholdas képek alapján küldi ki, sokszor már a képződő trópusi viharokhoz is, hogy minél több adat álljon rendelkezésre. Ha a hurrikán már kialakult, akkor folyamatosan kíséri egy hurrikánvadász. Egy-egy repülés 9-15 óráig is eltarthat, és a kiemelt viharoknál szinte azonnal jön a váltás egy másik vadász képében.