Az új állategészségügyi törvény nálunk is kötelezővé teszi a fogyasztásra kerülő állati eredetű termékek laboratóriumi vizsgála-tának elvégzését.
Hurka, kása engedéllyel?
A lényeg, hogy az új állategészségügyi törvény február elejétől nálunk is kötelezővé teszi a háztáji állattartók számára, hogy a regionális állategészségügyi hivatalban bejelentsék, ha saját felhasználásra le szeretnék ölni az állatokat. A rendelkezés célja, hogy az illetékes állatorvos a levágás napján mintát vegyen a levágott állat húsából, és azt ellenőrzés céljából az illetékes laboratóriumba küldje, és a vizsgálat eredményétől teszi függővé, hogy a hús felhasználható-e emberi fogyasztásra. Az Állami Állategészségügyi Igazgatóság központi igazgatójának sajtóban megjelent véleménye szerint ezeket a vizsgálatokat igyekezni fognak minél gyorsabb határidőn belül elvégezni, s így feltételezhető, hogy még aznap este, vagy másnap reggelre meglesz az eredmény. Hogy eddig mi lesz a levágott állat húsával, egyelőre senki nem tudja. Úgyszintén felmerül a kérdés, hogy az adott régióban tevékenykedő állatorvos hogyan győzi majd a főként télen jelentős számban megszaporodó házi disznóölések kezelését.
Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben a háztáji gazdálkodás és ezen belül a sertéstartás jelentősen visszaesett, egyes vélemények szerint az országban évente még mindig mintegy 40–50 ezer tonna sertéshúst termelnek ki háztáji formában. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.