Horoszkóp csütörtökre

<p>Ha ön &nbsp;Bika jegyében született, a változásra szükség van, ennek ellenére jól meg kell gondolni még akkor is, ha csupa szépet feltételez tőle. Horoszkóp csütörtökre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Minden képessége megvan ahhoz, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson bármilyen területen, csak az a probléma, hogy nincs mindig elegendő kitartása befejezni azt, amit elkezdett. Most az egyszer mutassa meg, hogy képes rá!Bika (IV. 21.–V. 21.)A változásra szükség van, ennek ellenére jól meg kell gondolni még akkor is, ha csupa szépet feltételez tőle. Kérjen szeretteitől és társától tanácsot, s lehetőleg fogadja is meg, ha igazuk van, s akkor nagy dolgokra lesz képes!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Kedvezően alakul anyagi helyzete, ugyanis üzleti sikerben lesz része, valamint valamilyen örökségre is szert tehet, sőt peres ügyét megnyeri. Érzi, most helyre tudná hozni korábbi rossz döntésének a következményeit. Tegye azt!Rák (VI. 22.–VII. 22.)Munkatársai csapdát állítottak önnek, és csupán szerencséjének köszönheti, hogy nem sétált bele. Mindenesetre a tanulságot le kellene vonnia, ugyanis bármikor érheti hasonló támadás szakmai körökben. Ennek ellenére ez ne vegye el a kedvét!Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Vissza kellene fognia magát, mert az utóbbi időben kicsit elszaladt önnel az a bizonyos ló. Azt hiszi, senki nem ütheti ki a nyeregből, pedig téved! Jobb, ha egy kis időre a háttérbe vonul, s kivárja, amíg lecsillapodnak a kedélyek!Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Olyan lehetőségek nyílnak meg ön előtt, amilyenekről még csak álmodni sem mert volna. Minden esélye megvan arra, hogy amit eddig elveszített, azt kamattal együtt visszaszerezze. Hosszú távú terveit viszont még egy ideig tartsa titokban! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Minél nehezebb egy feladat, annál nagyobb élvezettel igyekszik megvalósítani. szereti gyorsan elintézni a dolgokat, s ha marad ideje, előszeretettel lustálkodik. Egy új kapcsolatra is sokkal nyitottabb, fogékonyabb lesz. Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Sikerül új élményekkel feltöltődnie, és régóta halogatott ügyei is végre rendeződni látszanak. Ennek egyik feltétele, hogy eszébe se jusson ismét a szerencsejátékok világában próbálkozni. Nem ártana egy radikálisabb átrendezés az életének!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Egy régi mondás szerint bátraké a szerencse! Ha érez magában annyi erőt és bátorságot, hogy kockáztasson, akkor most megragadhatja a szerencséjét. Valami megváltozik az életében, s ez lehet a házasság kezdete, vagy akár egy kapcsolatnak a vége. Bak (XII. 22.–I. 20.)Sokkal könnyebbnek érzi magát, hogy sikerült megszabadulnia a vállára nehezedő súlyos terhektől. Képzelete túlszárnyal minden eddigit és remek ötleteit pedig végre hasznosíthatja. Kis változatosságra vágyott, amit most meg is kaphat!Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Amennyiben a régi pontosságával és megbízhatóságával készítette elő terveit, akkor nyert ügye van. Ugyanis minden téren sikerre számíthat. Még szerelme beteljesülésének sem állhatja útját senki és semmi!Halak (II. 20.–III. 20.)Ügyei minden kétséget kizáróan jól alakulnak, s ha nyugtalankodik is valami miatt, nem kellene emiatt elrontania a napját. Most még a hegyeket is képes lenne megmozgatni. Egy sokat ígérő ismeretséget is köthet, csak ne kapkodjon el semmit!  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?