Horoszkop

Társas vállalkozása lassan beindulni látszik, ehhez azonban több hitre lenne szüksége. Úgy látszik, a hosszú ínséges időszak után, már saját maga sem meri elhinni, hogy fellendülőben van a karrierje.

Társas vállalkozása lassan beindulni látszik, ehhez azonban több hitre lenne szüksége. Úgy látszik, a hosszú ínséges időszak után, már saját maga sem meri elhinni, hogy fellendülőben van a karrierje.

Roppant érdekes fordulatokkal lesz kénytelen szembenézni a napokban a munkahelyén, de még a szerettei körében is. Gyógyírt a problémákra a nap második felében talál. S aztán hálálkodásban sem lesz hiány.

Óvakodjon attól, hogy túl szélsőséges véleményt mondjon olyan természetű dolgokról, amelyekben nem száz százalékig jártas. Fortuna felségterületén viszont most nem szükséges visszafogni kockáztató kedvét.

Családi ügyekben állandó csatározások várhatók. Kezd már az idegeire menni, hogy a gyerekkel mindig baj van, és nincs elég pénz a kiadásokra. Partnere vagy házastársa sem elég megértő.

Viszontagságok köszöntenek önre, de a lelkiereje elegendő lesz ahhoz, hogy legyőzze a folytonos problémákat. Persze az elégedetlenség folyton kísérti, ennek ellenére próbál felülkerekedni saját gyengeségein.

Szakadjon el a pusztán szubjektív benyomásaitól. Ez nem jelenti azt, hogy sutba kéne őket hajítani. De vizsgálja meg a dolgot minden oldalról. Nem hagyhat figyelmen kívül semmilyen körülményt.

Fontos önnek a pénz, emiatt az is könnyen megeshet, hogy valaki csak azért tetszik, mert sok pénze van. Ez nem helyes! A pénz sosem helyettesítheti a szerelmet! Pénzen nem lehet lelki nyugalmat vásárolni!

Beleveti magát az élet sűrűjébe. Mivel a Mars néhány hónapig a jelében tartózkodik, megsokszorozott erővel fog bele mindenbe. A kérdés csak az, hogy meddig bírja majd a pörgést, időnként lazítson!

Rosszul aludt az éjjel, de nem várja meg, hogy hajnalban álom merüljön a szemére, inkább korán felkel. A kezdeti nehézségek után kellemes hangulatban telik a napja, és ideje is marad mindenre.

Nem szokott hozzá, hogy a fontolva haladás útját válassza. Most mégis kivárhatná, amíg a kezdeti sikerek valódi kibontakozást hoznak. Az első lépéseket ma megteheti abba az irányba, hogy rendezze a problémáit.

Nehézségei annyira lefoglalják gondolatait, hogy képtelen a mindennapi élet apró, de fontos dolgaira összpontosítani. Az e hétre tervezett programját szervezze át úgy, hogy kedvesének is megfeleljen!

Párosan szép az élet! – ahogy jegye is mutatja. Csakhogy most a munkába temetkezett. Pedig ez nem jellemző önre. A több alvás, a rendszeres életmód jobb ellenszere a fáradtságnak, mint a kávéadagok növelése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?