Horoszkop

Ön hű volt partneréhez, most azonban már bánja, hogy nem ment bele az új szerelem lehetőségébe. Hiszen tartós párkapcsolatában sokszor érzi a bizonytalanságot, s azt, hogy nem értik meg egymást maradéktalanul.

A főnökével igyekezzen ápolni a kapcsolatát.

Ön hű volt partneréhez, most azonban már bánja, hogy nem ment bele az új szerelem lehetőségébe. Hiszen tartós párkapcsolatában sokszor érzi a bizonytalanságot, s azt, hogy nem értik meg egymást maradéktalanul.

A főnökével igyekezzen ápolni a kapcsolatát. A héten nagyon kell ügyelnie az egészségére. A lelke erős, de sajnos ez a testéről nem mondható el. Mozogjon sokat, nem kell rögtön beiratkoznia valamilyen sportszövetségbe.

Döntési helyzetekben nem tud minden tényezőt figyelembe venni. S bizony most „kibújhat a szög a zsákból”, s rájöhet, hogy nem is annyira szuperlények az ön számára fontos emberek, mint amilyennek látta őket.

Ne legyen mérges! Fogja fel a történteket egy új lehetőségként, mert lehet, hogy munka közben kap egy kivételes esélyt az előretörésre! Ha tud alkalmazkodni, kreatív ötletei megvalósítását is támogatják.

Érdeklődjön régi jó barátja felől, mert előfordulhat, hogy éppen az ágyat nyomja. Biztosan jól esne neki, hogy törődik vele. Munka után lepje meg őt a társaságával. Ez a találkozás önt is gazdagítani fogja.

Vegyen ki szabadságot, esetleg menjen el orvoshoz. Olyan fájdalmai lehetnek, amelyet még korábban nem tapasztalt. Ha mások ígéretében bízik, nagyon csalódott és kiábrándult lesz. Most csak saját magára számíthat.

Az időjárás befolyásolja a hangulatát is. Néha úgy érzi, nem képes semmit sem alkotni, csak lustálkodna egész nap. Reggelente iktasson be egy kis testmozgást, lehetőleg olyan helyen, ahol friss a levegő!

Jól ment a munka a múlt héten, ez a mostani a pihenés és a bulik időszaka lesz. Mindent bele! A lazítást is csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni! Mindent bele, amíg lehet! Most végre megérdemel néhány kellemes napot.

Délutánra sikerül a legfontosabb ügyeit elintézni, és kis türelemmel a magánéletében is bekövetkeznek pozitív változások. A hét második fele kedvezőnek tűnik munkahelyi ügyeinek rendezésére.

Ha fontos ügye van, intézze el mielőbb! Csak azután vegye elő a korábbi terveket, a megbeszélt találkozókat. Ha nincs sok programja, az sem baj: ez az időszak nagyon jó lehet, hogy rendbe szedje a dolgait.

Az otthona kerül előtérbe, kiváló érzéke lesz a lakás csinosítgatásához, és most gyönyörűvé varázsolhatja otthonát. Talán fontolgatja egy új otthon megvételét, vagy a meglévő bővítését, esetleg pénze ingatlanba fektetését.

Lehet, hogy ezt az időszakot valamilyen művészi tevékenység művelésére kellene fordítania. Közben pihenhetne, s kikapcsolódhatna. Az idő úgysem kedvez most annak, hogy teljes erőbedobással dolgozzon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?