Horoszkop

Egyre inkább az az érzése, hogy mások döntenek ön helyett. Kénytelen alkalmazkodni akkor is, ha ehhez éppen semmi kedve sincs.

Egyre inkább az az érzése, hogy mások döntenek ön helyett. Kénytelen alkalmazkodni akkor is, ha ehhez éppen semmi kedve sincs. Mivel nagyon jó diplomata, biztosan könnyen talál megoldást erre a problémára.

A testmozgás kedvezően hat az érzékeire, ráadásul a testi-lelki dinamizmusát is helyreállítja. Ezen a napon bármibe is kezd, azt sikeresen be is fejezi, így komoly eredményeket érhet el a munkahelyén és otthon egyaránt.

Főnökével, munkatársaival könnyen szót érthet, de vigyáznia kell, nehogy kihívóan, esetleg hivalkodóan adjon elő valamit! A sikereit elismerik, nem kell ehhez folyton a többiek orra alá dörgölni a nyilvánvaló tényeket!

Otthonában, családjában remélhetőleg minden rendben van. Ha mégsem, ne sajnáljon semmiféle áldozatot azért, hogy így legyen. Most olyan megértőnek és kedvesnek kell lennie, amilyen már nagyon rég volt.

A puszta akaraterő hajtja előre. De még nincs vége: ahogy közeleg az este, egyre szeszélyesebb az élet – és egyre érdekesebb is. Ez a képzelet és az ihlet napja, valóságos alkotó csúcspont. Ne hagyja kihasználatlanul!

Helyezkedjen várakozó álláspontra munkahelyi ügyekben, amíg nem tisztázottak a körülmények, ne nyilvánítson véleményt. Még felhasználhatnák ön ellen a későbbiekben. Forduljon inkább a magánélete felé.

A szerencsecsillagoknak az a sajátosságuk, hogy időnként leáldoznak. De ez most nem ejti kétségbe. A pénzügyek a jövő héten érnek végső medrükbe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy addig ne számítson ropogós bankókra.

Zűrzavaros helyzetbe kerülhet, ha nem elég visszafogott. Valami arra ösztönzi, hogy hirtelen döntsön olyan kérdésekben, amelyek megfontoltságot igényelnek, és ebből adódóan erkölcsi és anyagi kár érheti.

Kifejezetten hasznos ötletei lesznek. Délután pedig egyenesen ámulatba ejti kollégáit találékonyságával és empatikus hozzáállásával. Nagyon stílusosan adja elő magát. Mindenki észreveszi – talán egy új férfi is?

Ellazul, mint egy jó dögönyözés után. Lepereg önről minden feszültség. Estére „nagytakarításba“ kezd. Mindentől megszabadul, amire már nincs szüksége. A lakását is alaposan átrendezi, sokkal szellősebb lesz minden.

Lehetőséget kap, hogy pozitív irányba változtassa az életét. Nem kizárt, hogy mások is profitálnak a váltásból. Mostanában kifejezetten furcsa barátokat választ. Azokhoz vonzódik, akiket mások távolságtartónak éreznek.

Közeledését elfogadják, az új ismeretségek pedig friss fuvallatot hoznak a mindennapokba. Szüksége is van rá! Most minden ködös és megfoghatatlan, de nem téveszt utat, ha tartja magát néhány alapszabályhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?