Horoszkop

Érdemes egy kicsit kordában tartania saját sértődékenységét. Egészsége területén fontos szerep jut majd a fejének, s talán érdemes egy vérvizsgálatot is kérnie.

Érdemes egy kicsit kordában tartania saját sértődékenységét. Egészsége területén fontos szerep jut majd a fejének, s talán érdemes egy vérvizsgálatot is kérnie. Emellett, ha ideje engedi, keresse fel a fogorvosát.

Igénye lehet arra, hogy kibújjon a saját csigaházából, hiszen egy ideje tart az a folyamat, ami arra sarkallja, hogy egy kissé elzárkózzon a külvilágtól. Még mindig nem tudja teljes szívvel, hogy érdemes-e nyitnia mások felé.

Érdemes a következő hetekben új szellemi horizontokat keresnie, ugyanis sokkal inkább hajlik arra, hogy öntől idegen gondolatokkal is megbarátkozzon. Mindez elfogadóbbá teheti, bővítheti a látókörét.

Igénye lehet arra, hogy beszéljen másoknak arról, ami mélyen a lelkében zajlik. Eddig elrejtett érzelmei kerülhetnek a felszínre, s nagyon is érdekli majd, hogy milyen mély mozgatórugók határozzák is meg az életét.

Olyan beszélgetésekben lehet része, amelyek tisztázzák egy-egy kapcsolata helyét, s fontosságát az életében. Egészsége területén kiemelkedik majd a gyomra, tehát ügyeljen a könnyű, ám vitaminokban gazdag táplálkozásra.

Olyan negatív energiák, harag, bosszúság halmozódtak fel önben, melyektől mielőbb meg kell szabadulnia. Ön olyan ember, akinek nagyon sokáig lehet fát vágni a hátán, de most elszakadhat a fonál.

Újra képes lesz normálisan kommunikálni környezetével, hisz előfordult az elmúlt hetekben, hogy számos félreértésbe, kisebb konfliktusokba keveredett. Mostantól ismét sokkal könnyebben oldja meg a gondjait.

Változásra vágyik, munka, karrier, sőt még kapcsolatai területén is. Szeretne egy kis hatalmat, még több lehetőséget. Mostanában nem tudta úgy kiélni magát és szabad utat engedni vágyainak, ahogy igazán szerette volna.

Úgy érezheti, hogy minden olyan feladatot és munkát önre bíznak, amelynek elvégzésére mások képtelenek. Nem jár messze az igazságtól. Nem tetszik a dolog, azonban mégis úgy dönt, hogy nem lázad, s ezt jól is teszi.

Nincs valami túl jó kedvében, nehezen tolerál másokat, igazi antiszociális személyiség válik önből néhány napra. Rendszeres hangulatváltozásokkal kell megküzdenie, és egyáltalán nem megértő másokkal szemben.

Általában nagyon erős kompromisszumkészség jellemzi, azonban ez most hiányzik önből. Minden vágya az, hogy hagyják már végre békén egy kicsit. Ha teheti, utazzon el pár napra, és pihenje ki magát.

Kitűnő eredményeket érhet el a tanulmányaiban, főleg olyan területen, amit már tanult korábban. Érdemes lenne felelevenítenie például az idegen nyelvi ismereteit. Júniusban a tanulás mellett a gyerekek is főszerepet kapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?