Horoszkop

A Mars a munkát vezérlő területén állomásozik. Elárasztja az energia, felerősödik kötelességtudata is. A munkáját hatalmas lendülettel intézi, de nagyobb fáradságába kerül, mint máskor.

A Mars a munkát vezérlő területén állomásozik. Elárasztja az energia, felerősödik kötelességtudata is. A munkáját hatalmas lendülettel intézi, de nagyobb fáradságába kerül, mint máskor. Felelősségteljes munkavégzésével sikere lesz a főnökénél, csak idősebb kollégái féltékenykednek egy kicsit.

Ha mindenáron pénzt szeretne költeni, műtárgyakba fektesse. Anyagi szempontból nagyon szerencsésnek ígérkezik ez a hét. Gondolkodását magasabb fordulatszámra kapcsolta, de az ötletzáporban kissé nehezére esik a részletekre koncentrálni. Kreatív lesz az időszak. Élvezni fogja a munkát.

Ez a hét kedvezőnek ígérkezik arra, hogy egyedül, nyugodt körülmények között valami igazán jó és értékes dolgot hozzon létre. Munkájában olyan elemek is felszínre kerülhetnek, amelyek azt támogatják, hogy rendszerezze gondolatait, s ezekből a kis információkból valami újat, és lényegeset hozzon össze.

Fennáll annak a veszélye, hogy erőszakosan akarja ráerőltetni gondolatait, elképzeléseit másokra. Ez az erő főleg a munkahelyén nyilvánul meg, és nem ad teret másoknak. Magatartására jellemző egyfajta rugalmatlanság, ami annak köszönhető, hogy a külső benyomásokat nem engedi be lelkébe és gondolatai közé.

A biztonság elérése iránti vágya kapcsolatban áll azzal az életterülettel, amelynek köze van egy bizonyos társadalmi pozíció eléréséhez, és a saját egyénisége definiáláshoz, annak alapján, amit magáról és a képességeiről gondol. Megtervezi a karrierjét, és próbál elismert hatalmi státuszt szerezni magának.

Olyan egyenes a beszédstílusa, hogy az emberek megingathatatlannak hiszik a véleményét. Sajnos meg van az esélye arra is, hogy a biztonság megszállottjaként semmi újra nem lesz nyitott. Az is elképzelhető, hogy olyan idejétmúlt dolgokhoz ragaszkodik, amelyek a fejlődés során teljesen elavultak.

Olyan makacs lesz, hogy az már-már felülmúlhatatlan. Elképzeléseiből, terveiből szinte egy hajszálnyit sem enged. Pedig furcsa módon mintha arra akarná most nevelni az élet, hogy hogyan lehet terveink részévé tenni mások elképzeléseit. Végül is ön veszít azzal, ha ezeket a szempontokat figyelembe sem veszi.

Hajlamos lehet mostanában arra, hogy felnézzen másokra, mert elemi szüksége van rájuk ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Az értékei, nézetei, motivációi egy részét könnyen lehet, hogy a barátaitól, társaitól veszi át, vagy legalábbis tud arról, hogy ők is egyetértenek önnel ezekben.

A szerelemben igen szép élmények várják. Az egyedülállók egy kiküldetés során ismerhetik meg kedvesüket, partnerüket. Megkedveli párja barátait, ami azért jó, mert szerelmének ők is fontosak. Sokat köszönhet ezeknek a nem mindennapi embereknek, hisz mindig partnere mellett álltak.

A biztonság elérése iránti vágya szorosan összefügg a barátaival és az önhöz hasonló gondolkodású, azonos ízlésű emberekkel. Önmaga helyes értékelése és a stabilitásról vallott nézetei attól függenek, hogy ezek az emberek mennyire értik meg önt. Ide tartozik az a vágya, hogy másokat egyenrangú félnek, társnak kezelje.

Felszínre törhet az a képessége, hogy ráérez arra, ami a megélt idő, a múlt és a jövő mögött valójában van. Lehet, hogy megtesz bizonyos gyakorlati lépéseket, vagy belefog valamilyen üzleti tevékenységbe, anélkül, hogy ere ésszerű magyarázatot tudna adni, és utólag kiderül, hogy tökéletes volt az időzítése.

Ha a születési horoszkópjának többi tényezője nem is utal erre, önnek most akkor is szüksége van egy biztos támaszra. Ez a biztos pont megjelenhet akár vagyon formájában, akár pedig olyan képesség vagy tudás formájában, amely által meg tudja teremteni a megélhetéséhez szükséges anyagi javakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?