VIDEÓ: Mosolyt csalt a gyásznép arcára a „feltámadó nagyapa”

temetés

Shay Bradley-nek az volt a kívánsága, hogy halála után is nevessenek vele a szerettei, ez pedig össze is jött neki.

Shay Bradley-nek az volt a kívánsága, hogy a szerettei a halála után is szórakozhassanak vele, mint mikor még életbe volt. Ehhez pedig egy rendkívül kreatív csínyt talált ki – írta a DublinLive.

A lánya vette fel, ahogy a gyászolók a betemetlen sír mellett állnak, tapsolnak, megszólal egy duda, majd megszólal egy férfi is. Méghozzá nem is akárki, maga az elhunyt, a koporsóból: „Helló!” – mondja többször egymás után, és kopogását is hallani.

Engedjetek ki!

– kiálltja a meglepett gyászolóknak, akik aztán elkezdenek nevetni, mikor azt hallják Bradley-től:

Elég sötét van idebent. Engedjetek ki! Hallak titeket! Ez a pap, akit hallok? Itt vagyok a koporsóban, halljátok?

Persze a férfi nem a koporsóból beszélt, hanem előre rögzítették már ezt a hangfelvételt, amit most hangszóróból játszottak le, a végén pedig énekelt is még egyet.

Bradley-t pénteken temették el Dublinban, felesége, négy gyermeke és nyolc unokája körében.

(24)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?