Hogyan etessünk meg egy diktátort

Szaddám Huszein

Witold Szablowski lengyel újságíró, író mindig szokatlan témákat választ. Korábbi könyvében, az idomított, láncon tartott táncoló medve és a vasfüggöny mögött élt ember között vont párhuzamot, egy következőben Ali Agcával, a pápa merénylőjével „ismerkedik”, és beszámol arról is, mi a szép és mi csúnya Törökországban. Legutóbb diktátorok séfjeit kereste fel, akik, mint írja, általában olyan ajánlatot kaptak, amelyet nem lehetett visszautasítani. Mert hát ki is mert volna ellentmondani Idi Aminnak vagy Szaddám Huszeinnek?! Tehát a kiválasztott séfeknek sem maradt más hátra, mint hogy összeszorítsák a fogukat, tűrjenek, és a lehető legjobb fogásokat varázsolják munkáltatóik asztalára.

Witold Szablowski négy kontinensre látogatott el azzal a céllal, hogy kifaggassa azokat a szakácsokat, akik a második világháború után élősködő despotáknak – Idi Amin, Enver Hodzsa, Szaddám Huszein, Fidel Castro és Pol Pot – főztek. „How to Feed a Dictator” (Hogyan etessünk meg egy diktátort) című könyvéből kiderül, hogy a népirtások, gyilkosságok egyáltalán nem feküdték meg a zsarnokok gyomrát, mindig nagy étvággyal láttak hozzá a finom falatokhoz, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy népük esetleg éhezik.

Fidel Castro
A kubai maximo lider kevés húst evett, ha mégis, akkor inkább a mézes vagy kókusztejes birkahúst választotta. Szerette a malacot is. Az egyik kedvenc étele azonban a csirkemell volt. Szívesen fogyasztotta séfje zöldséglevesét, és imádta a fagylaltot, képes volt egy ültő helyében akár tíz gombócot is megenni, Victoria Clarknak és Melissa Scottnak, akik szintén jártasak e témában, viszont olyan információik voltak, hogy Castro kedvenc étele a pekingi kacsa volt, amelyhez kólát kért. A két írónő szerint Fidel szerette a tengeri herkentyűket is, és szívesen tanította az embereket arra, hogyan kell meggrillezni finomra a homárt. Kedvenc itala a Chivas Regal volt. Ha nem is derül ki, mi volt a No.1 étel, menü, egy bizonyos, a kubai vezető szeretett jókat enni. Idősebb korában azonban már visszafogta magát, leszokott a szivarról is, és az egyszerű étkeket választotta.

Pol Pot
A véres kezű kambodzsai diktátor végig hűséges maradt szakácsnőjéhez, aki már dzsungelharcai idején főzött neki. Jong Moeun a vörös kmerek uralma alatt vesztette el kislányát, aki éhen halt, az anya pedig mintha kivágta volna életéből ezt a képet, s Pol Pot vált számára a legfontosabb személlyé. Azt sem bánta, hogy mintegy kétmillió embert tett el láb alól, ezt a tényt is kirekesztette tudatából.
A kegyetlen kambodzsai diktátor a csirkét és a halat részesítette előnyben. Kedvence volt a mogyoróval készített papájasaláta és a thai halmártás, de nem vetette meg a teknőstojást, amit Jong nagyszerűen tudott elkészíteni. Olykor elefántpecsenye is került „az egyes számú testvér” asztalára.

Fidel egyik kedvenc étele a sült csirkemell volt. Idősebb korában már kevesebbet evett, az egyszerű étkeket választotta, és leszokott a szivarról is.

Szaddám Huszein
Szablowski a Pravda című napilapnak adott interjújában bevallotta, hogy Irakban félt. Az országban totális káosz uralkodik, sosem lehet tudni, mikor és hol robban egy bomba. Egy hónap alatt legalább négyszer robbant a közelében, ezért is rövidítette le Bagdadban töltött idejét: összegyűjtötte az anyagot, és már odébb is állt.

Nehéz volt szóra bírni Szaddám Huszein egykori szakácsát, mert a korábbi szerződésébe foglaltak szerint ha valakinek beszélni fog munkájáról, még aznap felakasztják. Bár ez a szerződés már régen nem érvényes, Abu Aliban megmaradt a félelem, s továbbra is óvatos. Talán ez az óvatosság mentette meg az életét is a kiszámíthatatlan politikai helyzetben. Ahhoz képest, hogy Ali milyen visszafogott volt, Witold Szablowski sok mindent kiszedett belőle.

Elmondta, hogy a diktátor reggelire tojást, halat, de néha levest is kért, különösen szerette a lencse- és az okralevest. Este mindig többféle étel készült: különböző levesek, húsok, grillezett vagy sült halak, desszert. Szaddám – árulta el Ali – gyakran rendezett grillpartikat „barátai” számára, akiket szeretett próbára tenni. Például csípős Tabasco szószt öntött a kész specialitásokra, és azt leste, panaszkodik-e majd valaki. Erre Ali szerint sosem került sor.

Szaddám attól tartott, hogy megmérgezik, ezért ételeit mindig meg kellett kóstolnia valakinek. Amikor rossz napja volt, és nem tetszett vagy nem ízlett neki a menü, Husszein visszakérte Alitól a húsért, halért kiadott pénzt. De ha valami ízlett, ő adott pénzt a szakácsnak. Az egész konyhai személyzet kétszer évente luxusegyenruhát kapott Olaszországból – említette meg Ali.
A már említett angol írónők, Victoria Clark és Melissa Scott könyvükben azt is elárulták, hogy Szaddám a Mars csokiért és a mogyorókrémért is rajongott. Hozzá 7up üdítőt ivott. Kivégzése előtt hamburgert kért sült krumplival.

Érdekes

Töltött galamb, tevehús, kutyaleves…

Korábban a brit Telegraph lapozgatott Victoria Clark és Melissa Scott könyvében. Nézzük, mit fogyasztott a többi diktátor.
Adolf Hitler (Németország): Vegetáriánus hírében állt, ezzel az étrenddel próbálta enyhíteni szorulását. Ám mégsem volt megrögzött zöldségevő, hiszen kedvence a májjal és pisztáciával töltött galamb volt.

Benito Mussolini (Olaszország): Kedvence az olívás-citromos fokhagymasaláta volt, és bebeszélte magának, hogy ez az étek jót tesz a szívének. Felesége, Rachele egyszer bizalmasan elmondta a család szakácsának: „Nem tudok megmaradni mellette ezután. Éjszaka egyedül hagytam a hálószobánkban, és az egyik gyerekszobába menekültem.” Mussolini egyébként vegetarianizmusukért nagyon csodálta Mahatma Gandhit és George Bernard Shaw-t, ő maga pedig negyvenéves korára felhagyott az alkohollal.

Moammer Kadhafi (Líbia): Kedvence a tevehús volt kuszkusszal. Mindennap meg tudta volna enni. Szerette a tevetejet is, ami jótékonyan hatott gyomorbántalmaira. Nagyon lesújtotta őt, amikor 2004-ben Tony Blair akkori brit miniszterelnök meglátogatta őt a sátrában, és visszautasította a tevetejet, amivel megkínálta.

Kim Dzsong Il (Észak-Korea): Nem sajnálta a pénzt dán disznóhúsra, iráni kaviárra és szusira, de legjobban a cápa- és a kutyahúslevest szerette. Kim Dzsong Il – aki kommunista cimboráját, Fidel Castrót nevezte a világ legfalánkabb diktátorának – igazi ínyenc volt. Könyvtára tele volt szakácskönyvekkel. Megkövetelte a nagyköveteitől, hogy hozzanak neki helyi specialitásokat, szakácsait pedig azzal küldte ki a nagyvilágba, hogy olyan csemegéket szerezzenek be, mint az iráni kaviár, a dán sertéshús, a thai mangó, a japán rizskeksz fekete ürömmel. Pincéjében 10 ezer üveg finom bort tárolt és mintegy 500 ezer font értékű konyakot. Kim volt egyébként a Hennessy whiskey legnagyobb fogyasztója. (ug)

Enver Hodzsa
Az albán diktátor állandóan éhes volt. Nem csoda, nem ehetett akármit, akármikor. Le kellett mondania a kulináris élvezetekről, ugyanis cukorbeteg volt, és orvosai szigorú diétára fogták. „Gondoljon csak bele, milyen döntéseket hozna, ha állandóan éhes és rossz hangulatban lenne” – tette fel a kérdést egykori séfje, aki nem akarta felfedni kilétét.

Hodzsa reggelire egy darab sajtot, ebédre zöldséglevest és kevés bárányhúst vagy halat kapott, desszertként savanyú szilva és vacsorára joghurt járt – árulta el a volt szakács. Amikor az ország teljhatalmú diktátora nagyon rosszkedvű volt, kapott egy extra dia desszertet. Szakácsa 24 órán át teljes felügyelet alatt állt, mindenhova két titkosrendőr követte őt, csakúgy, mint a halászokat és a teheneket fejő gazdákat is.

Idi Amin
Az ugandai diktátor szakácsa egy szegény afrikai faluban született, tizenhárom testvére közül egyedül ő maradt életben. Falak nélküli „házban” élt, s aligha gondolt arra, hogy egyszer elnökök közelébe kerül. Otode Odera nyilván „a falu legügyesebb sráca volt” – mondta Szablowski, utalva arra, hogy nyilván élelmes, talpraesett, szorgalmas és tehetséges lehetett, ha a mélyszegénységből feljutott egészen Idi Amin kastélyába. A véres kezű ugandai diktátorról köztudott, hogy kiszámíthatatlan volt, és furcsa viselkedését csak fokozta alkoholizmusa. Különösen a kakaópálinkát kedvelte, amiből rengeteget ivott. Olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy emberhúst evett, de ezt sem a szakács, sem más forrás nem tudta megerősíteni. Otonde Odera szerint a hatalmas, 190 centi magas és 100 kilós férfi – aki egyszer csaknem lelőtte őt, mert fia bezabált, és emésztési gondjai lettek – egyik kedvenc étele a steak-and-pie (húsos pite) volt, amely után csokoládés pudingot kért. Szerette a sült kecsegét manióka- és köleslepénnyel, utána narancsot evett.

Amikor Szaúd-Arábiába száműzték, gyakran látták a volt diktátort a dzsiddai repülőtéren, ahol az ugandai rokonok csomagjára várt, amelyben manióka- és köleslisztet küldtek neki.

Saját nyilatkozataik szerint a szakácsok többségét nem sokáig kérdezték, faggatták, akarnak-e az önkényúrnál dolgozni, hanem egyszerűen a diktatúra útjára hívták őket. Ali, Huszein séfje azt mondta, ő nem tudott, nem is próbált kimászni a csapdából. „Visszautasíthattam volna Szaddám ajánlatát? Nem tudom, inkább nem próbáltam meg” – idézte Alit a Star Tribune című amerikai lap. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?