Megjelent a RAP’artOAR komáromi hip-hop trió legújabb nagylemeze, Rapbanzáj címmel. Pepe G, O. J. Tee és Anna egy hallgatható albumot hozott össze.
Hívjatok gyorsan tűzszerészt!
Felvidéki hip-hop úttörők
Az önfényezés, a felvidéki erő demonstrálása nem eltúlzott. Sőt! Egyfajta hazafiság köszön vissza a Felvidék szó című szerzemény ütemei mögül. A kitörés lehetősége is ott lóg a levegőben, hiszen a Törj át, amiből az elképzelések szerint készül a videoklip is ott van a szeren. Ez a dal igazi rapgyöngyszem, ízelítőt kapunk abból, hogyan kell ezt csinálni. Vagány, ám komoly szöveggel bír a Lényeg, hogy nyerj című „balladisztikus” szám.
Tiszta stílusbeli vonal húzódik végig a lemezen. A srácok értik/érzik a zenét, és nem is zavaró a néha érthetetlen szöveg sem. Amire viszont a jövőben odafigyelhetnének az előadók, az a kivitelezés. Mert hiába tartalmaz magas színvonalú hanganyagot a lemez, ha a borító egy meglehetősen amatőr, garázsbeli kiadás jegyeit viseli. És nem feltétlenül szerencsés minden dalban a csapat nevét kiáltani, hiszen akinek megvan a lemez, az tudja. Az önreklámozás csak az élő fellépések alkalmával indokolt. De elnézhető ez Pepe G-nek, O. J. Tee-nek, és persze Annának, hiszen kiváló teljesítményt nyújtottak. Tájainkon ez lett az egyik, hanem az első igényes szlovákiai magyar hip-hop lemez. Mi más is bizonyíthatná a sikert, minthogy egy-két mondatuk szállóigévé vált. Ezek idézésétől eltekintek, ugyanis a nyugalom megzavarására alkalmasak és nyomdafestéket nem tűrő kifejezések. A lemez borítóján erre felhívják a figyelmet, hogy szókimondó szövegeket tartalmaz. Ha már a külcsínt említettem, néhány szót érdemel a borító is. Előtérben Anna és mögötte a két „rosszcsont”, O. J. Tee és Pepe G, a két újkorszaki szaki.
Együtt a zenéért
Összességében megállapítást nyert az a tény, hogy a srácok a csendben töltött évek alatt sokat fejlődtek, hiszen az album több hangszínen szól, bevállalós, egyéni és utánozhatatlan. A csapat ezzel minden eddigi próbálkozását túlszárnyalta. Osztályon felüli, felszabadult stílus. Érezhetően az előadók minden kötöttséget eldobtak és igazi zenére hívják a hallgatót. Mindennel, ami ehhez kell: igazi ritmus, valódi dallam. A korongon minden hangnak megvan a helye. A felvételekből szinte süt, hogy belső indítatásból és nem kötelességből íródtak. Bennük van a zene, árad belőlük. Kalapemelés, tapsvihar és vállveregetés jár a hangszerelésért, a hangzásért. Nagyon „penge”! Az elsőtől az utolsó ütemig minden egy kerek, hibátlan, színes és ízléses albumot ad. És a végén egy közös „cucc” a spanokkal, Attilah-val, Jakuza-val, G. W.-vel és a Micro tenors-szal. Mindenkinek szívből ajánlom az albumot, mert még a leginkább vájt fülű is sok örömét leli majd benne. Szálljon hát a hír: minden minőségi zenéért rajongó CD-lejátszójában ott a helye. Megéri a pénzét!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.