Hírességek zűrös szakításai és egyéb szívügyei

Az elmúlt hét legszaftosabb híreit gyűjtöttük egy csokorba: összeállításunkból kiderül, ki kivel szakított, ki kivel vigasztalódik, és kik azok a hírességek, akikre újabban egy párként, illetve házaspárként tekinthetünk.

Miller és Christensen nem csak imitálta?

Már eddig is elég sok vihart váltott ki a kábítószer-túladagolásban meghalt Edie Sedwickről, Andy Warhol egykori modelljéről és múzsájáról készült film. George Hickenlooper Factory Girlje legújabban azért került a rosszalló figyelem középpontjába, mert az Edie-t alakító Sienna Miller és a Bob Dylant megszemélyesítő Hayden Christensen túlságosan élethűen szeretkezik az egyik jelenetben. Sok néző szerint ennyire jól nem lehet imitálni a szexet, és az aktus valóságosságát látszanak alátámasztani azok a hírek, melyek szerint Miller és Christensen annak rendje és módja szerint egymásba is szerettek a szenvedélyes forgatás alatt. Ha valóban így tett a két amerikai művész, nem első ízben esett meg az eset a mozi történetében. Az idő sem mossa le Marlon Brandóról és Maria Schneiderről, hogy mindent beleadtak Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban (1972) botrányos jeleneteibe, köztük a híres-hírhedt vajas együttlétbe. Erősen kétséges volt, hogy csupán a látszatra adott volna Jack Nicholson és Jessica Lange A postás mindig kétszer csenget 1976-os feldolgozásában a konyhaasztalon. A túlságosan sikerült filmes szeretkezések néha magánéleti bonyodalmakat is eredményeztek, mint például legutóbb Brad Pitt és Angelina Jolie esetében: mint Mr. és Mrs. Smith nemigen fogták viszsza magukat, és ezt Jennifer Aniston annyira szívére vette, hogy el is vált Pittől.

Minogue és Martinez már nem egy pár

Kylie Minogue ausztrál énekesnő pénteken hivatalosan is bejelentette: négy év után szakított a barátjával, Olivier Martinez francia származású színésszel. Bár mindketten tagadták, hogy egy harmadik személy is szerepet játszott volna a szakításban, a Sunday Mirror magazin azt állítja, Martinez Penélope Cruz spanyol származású színésznővel vigasztalódik. A 41 éves színészt már többször is megvádolták azzal, hogy csalja Minogue-ot. Négyéves kapcsolatuk alatt állítólag több hírességgel is volt futó kalandja: többek között Angelina Jolie-val, Salma Hayekkel és a Lost című sorozat sztárjával, Michelle Rodriguezzel is hírbe hozták.

Meg Ryan és Matthew Perry az új álompár?

A hírek szerint Meg Ryan hosszú magánnyal teli korszakának egy nálánál nyolc évvel fiatalabb színész vethet véget. Állítólag a Jóbarátok sztárja, Matthew Perry ráhajtott Ryanre. A US Weekly magazin szerint már jóval több van köztük puszta barátságnál, sőt egész egyszerűen Hollywood új álompárjának nevezik őket...

Komár titokban nősült

A magyar rock and roll király, Komár László a nála több mint harminc évvel fiatalabb kedvesének, Erzsébetnek fogadott örök hűséget az elmúlt napokban. A párnak már van egy közös gyermeke, Karolina. Rohamtempóban, a barátokat és az ismerősöket is meglepve tartották meg a lagzit. Erre azért volt szükség, mert ugyan a pár már jó másfél évvel ezelőtt megvette a gyűrűket, és bejelentkezett az anyakönyvvezetőhöz is, de az énekesnek nem volt egy csepp szabadideje sem. Ám végre felszabadult egy hete, és akkor mindent elintéztek.

Hugh Grant beadta a derekát

Hugh Grant brit színész, a Négy esküvő és egy temetés című film főszereplője úgy döntött, végre megállapodik: kész összeköltözni kedvesével, Jemima Khannal. Már ki is nézték azt a richmondi házat, amelyet szeretnének megvenni maguknak. Jemima szerint azzal, hogy belement a házvásárlásba, Hugh a lehető legjobb úton halad afelé, hogy kigyógyuljon házasságfóbiájából. Megtette az első lépést, és nem kizárt, hogy az esküvőre is hamarosan sor kerül.

Szakított a Való Világ leszbikus szerelmespárja

Négy évig élt együtt a Való Világ második szériájában megismerkedett Kismocsok és barátnője, Rita, de mint kiderült, decemberben szakítottak. A lányok a villában jöttek össze, az előbbit kinn focista barátnője várta, utóbbit a barátja. A játék után összeköltöztek, és közös vállalkozásba kezdtek. Bár a nyilvánosság elől visszavonultak, a hírek szerint arra készültek, hogy vásároljanak egy Pest környéki házat és közösen neveljenek fel egy gyermeket. (m, o, ma, i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?