Hillary Clinton a világ legbefolyásosabb anyja

<p>Hillary Clinton amerikai külügyminiszter vezeti a világ húsz legbefolyásosabb anyjának listáját, amelyet a Forbes magazin állított össze az anyák napja alkalmából.</p>

Az Egyesült Államokban a még 1914-ben hozott kongresszusi határozat alapján május második vasárnapján ünneplik az anyák napját. Barack Obama elnök már pénteken elküldte feleségének az anyák napi üdvözletet, és választási kampányának honlapján arra kérte híveit, hogy csatlakozzanak a Michelle tiszteletére általa megalkotott virtuális képeslaphoz.

"Ha az a szerencse ér, hogy a legjobb barátoddal házasodsz össze, tudod miről beszélek. Michelle mindennap ámulatba ejt és az együtt töltött évek alatt semmi nem hatott rám akkora erővel, mint látni őt két lányunk anyjának szerepében. Mindannyiunk életében vannak csodálatos asszonyok, akik erőt adnak és táplálnak, s bármit tegyünk anyák napján, soha nem lehetünk elég hálásak" - írta az elnök a követőinek küldött üzenetben, amelyben azt kérte, hogy írják alá képeslapját, mert ez sokat számítana feleségének.

A Forbes listáján Michelle Obama a hetedik helyen szerepel. Megelőzi őt Hillary Clinton mellett Dilma Rousseff brazil államfő, Indra Nooyi, a PepsiCo elnök-vezérigazgatója, Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója, Melinda Gates, a Gates-alapítvány társelnöke és Sonia Gandhi olasz származású indiai politikus. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a 8., Irene Rosenfeld, a német Kraft Foods vezérigazgatója a 9., Jill Abramson, a The New York Times főszerkesztője pedig a 10. hellyel büszkélkedhet.

A Forbes szerint a nagy befolyással bíró anyáknak egyedülálló stratégiákat kellett kifejleszteniük, hogy sikeresek legyenek szakmai pályafutásukban és a családi életben is. Egyesek, például a PepsiCo kétgyermekes vezetője, azt mondják, hogy fontos értekezletet is félbeszakítanak, ha telefonon keresi csemetéje. Sheryl Sandberg pedig azt állítja, hogy minden egyes nap délután fél hatkor hazamegy a munkából, hogy együtt vacsorázzon családjával.

Nem könnyű az anyaságot és a karriert összeegyeztetni - ismeri el a Forbes, amely a hét elején már a leggazdagabb anyák listáját is összeállította. A húsz leggazdagabb anya vagyona együtt 317 milliárd dollárra rúg, s a listát az amerikai Christy Walton, a Walmart birodalom örökösének özvegye, a francia Liliane Bettencourt, a l'Oréal örököse és a chilei Iris Fontoba, a milliárdos Andronio Luksic özvegye vezeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?