Hátraszaltó

Gál Zsolt

Önálló államiságának éppen harmincadik évfordulója előtt Szlovákia hátraszaltót vetett: megbukott az ország kormánya. Hogy eme cirkuszi produkció után – újragondolva – mégis talpon marad-e a magát 2020 márciusában még minden idők legjobb szlovák kormányának ígérő garnitúra, vagy csúful elhasalt, ez a célzás nem szilveszteri villámtréfa, hanem a realitás. Gál Zsolt politológust, a Magyar Fórum alelnökét kérdeztük.

Ön most mit gondol: tapsol az ország, hogy kevés híján háromévi kapkodás, maszatolás, kocsisbeszédű személyeskedés után karácsony hetében megbukott a tavaly már amúgy is miniszterelnököt váltott kormány?

Ez húzós kérdés. Az ellenzék nyilván tapsol, mert egyre nagyobb az esélye még a választási ciklus hivatalos idejének lejárta előtt visszakerülni a hatalomba. A lakosságnak azon része pedig, amely elfogadta, noha nem szívelte különösebben a Matovič-, majd Heger-kormányt, illetve 2020 februárjában választója volt ennek a kormánykoalíciónak, mára azonban csalódott benne, hát ez a tábor ha nem is tapsol, de elégtételt érezhet, hogy véget ért egy korszak.

Végtére is Igor Matovič, a vezető kormánypárt elnöke már másfél- két éve az ország legnépszerűtlenebb politikusa.

Szerintem akik a tavalyelőtti parlamenti választáson az OĽaNO-ra adták voksukat, ma már ők sem állnak ki mellette. Hiszen lassan három éve, hogy szinte kizárólag Matovič személyéről van szó, körülötte forog a kaotikus szlovák politika. A társadalom reálisan gondolkodó része számára 2022-ben is folyamatosan csak ezt látni eléggé aggasztó.

Helyesen tette Zuzana Čaputová államfő, hogy a parlamentben mondott idei évértékelőjében rámutatott: a demokráciát azok előtt is védeni kell, akik 2020-ban megnyerték a parlamenti választást?!

A demokráciát nyilván annak minden potencionális ellenfelével szemben védelmezni kell. Ez mind a demokratikus pártok, mind a közvélemény feladata. És ha a napokban megbukott kormányzat olyan ad hoc koalícióban szerzett magának többséget számos törvény meghozatalára, ahol ehhez a nem demokratikus, akár a Kotleba-féle neonáci pártlistán a parlamentbe jutott erők segítsége kellett, úgy ez itt komoly veszélyt jelent a demokráciára. De ezen túlmenően is találni durva antidemokratikus tendenciákat a kormánykoalíció retorikájában és gyakorlati működésében. Az pedig különösen nagy hiba, hogy a parlament elmulasztotta törvényes úton megreformálni a Főügyészséget, amelynek élén Maroš Žilinka ténykedése kezd az igazságszolgáltatás rákfenéjévé válni. Ahogy annak idején Štefan Harabin tevékenysége volt hasonló az igazságügy rendszerén belül.

Az elmúlt hónapokban koordinált érvelés és feltűnő harmónia szövődött Maroš Žilinka főügyészi lépései és Robert Fico önmentő kijelentései között.

Azt ma már a koalíció is elismeri, hogy az új főügyész megválasztása az alkotmányos többséggel indult kormányzat egyik legnagyobb tévedése volt. Hiszen ez a számottevő parlamenti többség azzal az elhatározással alakult, hogy demokratikus és Nyugat- barát lesz, hogy leszámol az elharapózott korrupcióval, és helyreállítja az igazságszolgáltatást. Az inkompetenciájával viszont pont azoknak kövezi ki a hatalomba vezető visszautat, akik éveken át a felsoroltak ellenkezőjét tették. Žilinka úr pedig a Fico-éra maffiaállamát tákoló struktúrák jótállója. Arra használja a hírhedt 363- as paragrafust, hogy a szóban forgó korszak magas rendű érintettjeit kihúzza a csávából. Egyben attól is megóvja őket, hogy az ügyeik a bíróságok elé kerüljenek. Maroš Žilinka így politikai munkát végez, s egyetértek azokkal, akik emögött politikai ambíciókat sejtenek.

Államfői becsvágya van?

Ezt egészen elképzelhetőnek tartom. Ebben az esztendőben túl sok jel utalt arra, hogy neki, az elfogulatlan főügyész posztján, politikailag is érvényesülési törekvései vannak. Ha az igazságszolgáltatás malmai már túl magas szinteken őrölnek, Žilinka úr közbelép, és így nem a független bíróságok, hanem a 363-as paragrafust alkalmazva ő dönti el, hogy XY bűnös-e vagy ártatlan. Ezzel azonban aláássa a jogállam működését, és persze az abba vetett társadalmi bizalmat.

Richard Sulík és pártja, az SaS, 2022-ben a saját elveit követve ugyan, ám biztosítókötél nélküli kötéltáncosként politizált?

Ez újra egy csalóka felvetés. Én az idén tett valamennyi lépésüket igazoltnak, érthetőnek tartom, kivéve a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtását. Mert az országban történtekről javarészt nem a teljes kormány, hanem személyesen Igor Matovič és az ő performance-ai tehetnek. Illetve az ő mozgalmának parlamenti frakciója, amelyik nem tartotta őt féken. Ehelyett Igor Matovič szervilis vízhordóiként hibát hibára halmoztak. Az SaS ódiuma jóval kisebb, és ez a párt tartja magát a legkövetkezetesebben azokhoz a demokratikus elvekhez, amiért a választók tavalyelőtt kormányzati szerephez juttatták az akkoriban még négypárti nagykoalíciót. Nehezen értelmezhető viszont az SaS utolsó lépése, mert a bizalmatlansági indítványnak ez a formája lehetőséget adott arra, hogy a Heger-kormány csődjéért a Fekete Péter Sulíkék kezében maradjon. Holott minden józanul gondolkodó ember látja, hogy a kormány szétveréséért valójában kit terhel a fő felelősség.

És ha rákérdezek, hogy a kormány bukásával az SaS elérte-e, amit akart, vagy melléfogott, avagy a saját pozícióit nézve netán a saját lábába lőtt?

A helyzet képlékenysége miatt erre még korai szavahihetően válaszolni. Az sem kizárt, hogy a végkifejlet valóban az előrehozott parlamenti választás lesz, és akkor természetesen az SaS-nek is meg kell méretnie magát.

És Boris Kollár meg a Sme rodina? Magatartásában koalíciós párt még?

Ők sohasem rejtették véka alá, hogy bazári stílusban mindenkor mindenkivel tudnak és akarnak is üzletet kötni. Boris Kollár sem titkolta soha, hogy ő erre a rugóra működik. Nehéz elképzelni egy olyan további koalíciót, ahol ő és a pártja ne lehetne ott. Inkább az a tragikus, hogy rögtön a kormányzati ciklus elején Igor Matovič őt választotta stratégiai partnerének. A szlovák politika egyik állandó gondja: ha a demokratikus, euroatlanti orientációjú pártokkal sikerül összeállítani is egy kormányt, abba az új koalícióba, a parlamenti többség megszerzése érdekében, mindig be kell venni egy fura és olvashatatlan mozgalmat. Amelyről nem tudni, hogy hol áll ideológiailag, mik a princípiumai, mi a programja, magát a pártot pedig – finoman szólva – ellentmondásos egyének vezetik. Egyébként Maroš Žilinka szintén Kollárék jelöltje volt. Ebben az esztendőben ez az egész rumli Szlovákiában oda vezetett, hogy Boris Kollár a házelnöki teendői mellett gyakorlatilag a kormánykoalíció megmondóembere lett. Az ő szava számított.

Mondjam hát: ahhoz, hogy Szlovákiában valaki házelnök, pénzügyminiszter vagy „csak” pártelnök legyen, az is elég, ha vasalt inget ölt, nyakkendőt köt és fényesre pucolja a cipőjét?

Még nyakkendő sem kell, és a teniszcipő is megteszi. Ezeknél a kérdéseknél mindig oda lyukadunk ki, hogy a parlamentek összetétele rendszerint a társadalom hű tükörképe; többé-kevésbé annak a gondolkodásmódját tükrözi.

December 15-ei hivatalos lemondásának és azonnali zavaros visszahőkölésének estéjén Igor Matovič holmi progresszív puccsot emlegetett. Politológusként ön látta/látja annak jeleit?

Sokkal inkább az ellenkezőjét látom. Egy jelenlegi parlamenti ellenzéket, amely már 2020 előtt jócskán lejáratta magát. És egy olyan kormánykoalíciót, amelynek az emberek szemében 2020 tavasza óta ugyanez sikerült. Persze, azt is látni, hogy ebből a kusza helyzetből a parlamenten kívüli ellenzék demokratikus pártjai sem képesek politikai tőkét kovácsolni. Pedig most nekik kellene a dobot verni. De hát ehhez hiányzik egy-egy vezéregyéniség. A szlovákiai politikában mindig fontos volt, hogy a pártoknak legyen egy fő arcuk. Aki mediálisan viszi előre a pártot.

Egyelőre ez hiányzik az elődpártjaiból tavaly egyesült Szövetségnek is?

Lényegében igaza van, bár a Magyar Fórum alelnökeként számomra vékony jég erről beszélni. De pártelnöke közismertségének krónikus deficitjével bajlódik a parlamentből legutóbb kimaradt Progresszív Szlovákia is, amelynek 2020-ban „nevetséges” 400 szavazat hiányzott a parlamenti küszöb megugrásához.

Az AKO ügynökség novemberi felmérése szerint a hazai lakosságnak csak 37 százaléka venne részt a 2023. január 21-ére törvényesen kiírt népszavazáson. A kormány bukása után viszont akár érvényes lehet a plebiszcit?

Nem gondolom. És nem csak azért, mert a Szlovák Köztársaság történetének eddigi népszavazásai közül csupán egyetlen volt érvényes 2003 júniusában, és az is csak hajszálon múlt. A sorozatos eredménytelenségek egyik oka ugyanis az, hogy a népszavazás intézményét nálunk valamelyik párt mindig öncélúan, az általa preferált politikai kérdésekre akarta kihasználni, ami eleve behatárolta azt a választói kört, akit ezzel meg tudott mozgatni. Ezúttal Robert Fico rátarti pártpolitikai kezdeményezése áll a januárban készülő referendum hátterében.

Az mivel indokolható, hogy Igor Matovič környezete nem fékezte meg az OĽaNO önmagába szerelmes elnökét? A parlamenti frakciója ehelyett az utolsó pillanatig a vállán hordta őt.

Nehéz logikusan megmagyarázni mások olyan magatartását, ami józan paraszti ésszel nem értelmezhető. Bárki tudhatja, hogy Matovičnak már régen és határozottan megálljt kellett volna „parancsolni” a saját pártja parlamenti frakciójában. Legalábbis nyíltan és közérthetően megpróbálkozni ezzel. Tenni ennek érdekében és bizonyos korlátok közé szorítani. Az érem másik oldalát nézve viszont az ő mozgalmának jellege, az ő szekerét toló parlamenti képviselők személyes elkötelezettsége, illetve az, hogy e képviselők túlnyomó többsége a következő választási ciklus előtt már nem fog az Igor Matovič keze alatt alakuló jelöltlistán szerepelni – ez sokat elárul a mai frakciótagok határtalan lojalitásáról.

Régi bölcsesség, hogy minden krízis, így egy kormány bukása is, új esélyt kínál. Érvényes ez a jelenlegi Szlovákiára is? Mert január 1-jén már 30 éves lesz a Csehszlovákia kettéválásával létrejött Szlovák Köztársaság.

Én örülnék, ha érvényes lenne. Elemzőként azonban nem látom ilyen kedvezőnek a közeljövőt. Megvannak a kételyeim. Ami az egyetlen biztos pont itt, az a kiszámíthatatlanság...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?