HATÁRON TÚLI HĺREK

Wass Albert-megemlékezés Nagyváradon
Wass Albert születésének 97. évfordulójára emlékeztek Nagyváradon. A Kiss Stúdió Színház meghívására Simó József, a czegei Wass Alapítvány elnöke tartott előadóestet az író munkásságáról.

Wass Albert-megemlékezés Nagyváradon

Wass Albert születésének 97. évfordulójára emlékeztek Nagyváradon. A Kiss Stúdió Színház meghívására Simó József, a czegei Wass Alapítvány elnöke tartott előadóestet az író munkásságáról. Szűknek bizonyult a Kiss Stúdió Színház, ezért a közelben lévő Lorántffy Központ múzeumtermébe kellett átvonulnia az emlékest nézőközönségének. Wass Albert 1908. január 8-án született a mezőségi Válaszúton, előkelő nemesi család sarjaként, de soha nem a kiváltságokat, előjogokat kereste, hanem feladatát a magyarság megtartásához. Elhangzott: Aki Wass Albertet olvas, mintha a magyar bibliát olvasná. Regényeinek, verseinek mondanivalója ma is aktuális. (Kárpáti Krónika)

Az egészség éve Kárpátalján

2005-öt az egészségvédelem évének nyilvánították Kárpátalján. A vonatkozó kormányzói rendelkezés értelmében elsősorban a települések egészségügyi infrastruktúráját fejlesztik majd tovább. Az egészségügyi eszközfejlesztési program keretében tavaly 6 hegyvidéki járási kórházat szereltek fel modern berendezéssel, vásároltak 13 mentőautót 413 ezer hr értékben. A megyében befejeződött a települési rendelők telefonnal való ellátása, 12 háziorvosi rendelő nyílt. A rendelők tatarozására újév előtt 708 ezer hrivnyát utaltak ki pótlólagosan. (Kárpátalja)

Mezőgazdasági szaktanácsadói hálózat

Járási mezőgazdasági szaktanácsadói hálózat alakult Kárpátalján, alapító közgyűlését 2005. január 6-án tartották Beregszászon. Létrehozásáról 2004. december 17-én fogadott el határozatot a járási tanács. A szaktanácsadói hálózat a beregszászi járás teljes területére kiterjed. A tervek szerint a hálózaton belül több körzet is létrejön, egyenként 7–9 községet tömörítve. Közvetlenül az alakuló gyűlés után került sor a Kárpátaljai Magyar Agrárszövetség (KMASZ) Alapítvány és a járási mezőgazdasági szaktanácsadói hálózat közgyűlésére, melyen a résztvevők közös programot dolgoztak ki a téli időszakban folyó szakképzés szervezésére. Ezek egyike a január 15-e és március 5-e között Beregszászban sorra kerülő szőlészeti, borászati és gyümölcstermesztési tanprogram. (Kárpáti Igaz Szó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?