Három nap hosszabbítás

Washington. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA döntése értelmében három nappal meghosszabbítják az Endeavour űrrepülőgép küldetését.
A Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) csatlakoztatott űrsikló így nem augusztus 19-én, hanem 22-én tér vissza a Földre.

Washington. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA döntése értelmében három nappal meghosszabbítják az Endeavour űrrepülőgép küldetését.

A Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) csatlakoztatott űrsikló így nem augusztus 19-én, hanem 22-én tér vissza a Földre.

Azonban nem az űrsikló hővédő pajzsán az indításkor keletkezett rés eltávolítása teszi szükségessé a hosszabbítást, hanem, mint azt a NASA illetékesei közölték: a három külső űrszerelési munkán túl még egyet beiktatnak, hogy ezzel is meggyorsítsák a Föld körül mintegy 450 kilométeres magasságban keringő űrtámaszpont építését.

Egyébként már az indítás előtt tervbe vettek egy negyedik űrsétát is. Ennek végrehajtásának a feltétele az volt, hogy rendben működjön az az új energiaellátó-rendszer, amely az űrállomásról elektromos áramot visz át az űrrepülőgép hálózatába, és így takarékoskodni lehet az akkumulátorok hidrogénkészletével. Miután ezt az eljárást rendben letesztelték, rendelte el a NASA a küldetés meghosszabbítását.

A hővédőpajzson keletkezett rést az űrhajósok vasárnap még egyszer lézernyalábokkal megvizsgálták, és háromdimenziós felvételeket is készítettek róla. Az adatokat a földi irányító központba küldték.

Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei szerint nagy valószínűséggel nem lesz szükség a rés eltömítésére, illetve a sérült csempe kicserélésére sem, vagyis a szerelő űrhajósoknak nem kell erre külön vesztegetni az idejüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?