Hangulatkövető szoba

Amszterdam. A berendezés minimalista. Alacsony ágy, hosszú asztal, ultralapos tv és egy falnyi ablak. A szoba titka éppen az utóbbiban rejlik. Aki ugyanis végighúzza a kezét rajta, az tetszése szerint változtathatja a kívülről jövő fény tónusait az erős napsütéstől a halványabbakig.

Kézmozdulatra megváltoztatják leveleik nagyságát a stilizált növények, és ha a szoba lakója pihenni akar, félhomályt teremtenek.

A legnagyobb európai elektronikai cég programjának ez a legújabb ötlete, amely a jövő év elején már valósággá válik a holland CitizenM szállodahálózatban. Az első ilyen luxusszállodája ekkor jelenik meg az amszterdami Schipol repülőtéren. „Szerény” árakat ígérnek benne, mivel 50 százalékos megtakarítást várnak a kliensek preferenciáinak komputerizált teljesítése útján.

Terveik szerint egy Moodpad memorizálja majd a kliens kívánságait a fényt, a háttérzenét, a hőmérsékletet illetően, de ha a szoba lakója megérkezve mást akar, a fenti módon könnyen hangulatához igazíthatja környezetét.

A cégnek más téren is vannak újító ötletei. Demonstrációjukra felszereltek egy kórházi szobát, ahol egy szívműtéten átesett ember fekszik. Mivel sokáig bent kell lennie, olyan feltételeket teremtettek számára, hogy köny?nyen tudjon kommunikálni a külvilággal. Ezt a problémát egy digitális citofonféleséggel gondolták megoldani. Gyógyulása elősegítése érdekében beépítettek egy panelt, amely kivilágosodik, amikor a szobába belép az orvos és kivetíti a páciens minden fontos adatát hőmérsékletétől, szívverésétől a vérnyomásáig. Egy szenzorokkal ellátott, a nap 24 órájában működő monitor szolgáltatja ezeket az adatokat.

A tervezők hasonló monitort gondoltak ki terhes nők számára, amely lehetővé teszi a házi ekográfia elkészítését és a magzat négydimenziós képének megjelenítését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?