HALLOTTA MÁR?

Robert De Niro 500 embert hívott meg vacsorára, köztük New York-i tűzoltókat és rendőröket, azzal a céllal, hogy egy kicsit felfrissítse a városban az éjszakai életet. A buli a TriBakery kávézóban kezdődött, amely Robert De Niro tulajdona; innen külön buszok szállították a vendégeket a környező éttermekbe.

Robert De Niro 500 embert hívott meg vacsorára, köztük New York-i tűzoltókat és rendőröket, azzal a céllal, hogy egy kicsit felfrissítse a városban az éjszakai életet. A buli a TriBakery kávézóban kezdődött, amely Robert De Niro tulajdona; innen külön buszok szállították a vendégeket a környező éttermekbe. A színész, akinek több szórakozóhelye van a városban, aggodalmát fejezte ki, amiért a szeptemberi terrorcselekmények óta drasztikusan csökkent a New York-i éttermek bevétele.

Újra akcióban Scully és Mulder: az alkotók ugyanis folytatják a kultuszsorozattá vált X-Aktákat. Az amerikai nézők is csak 2003-ban tekinthetik meg az UFO-kergető ügynökökről szóló sorozat részeit, melyekben már nem szerepel David Duchovny és Gillian Anderson sem. A két színész ugyanis úgy döntött, hogy nem vállalják a szerepeket még a rendező, Criss Carter kedvéért sem, akinek sokat köszönhetnek, hiszen nagyon rövid idő alatt változtatta őket filmcsillagokká. Egyelőre nem tudni, ki veszi át Scully és Mulder ügynökök szerepét. Az első sorozat 84 millió dollárt hozott a konyhára a film készítőinek és hatalmas sikert aratott a nézők körében. Kilenc szezon alatt pedig az X-Akták egymilliárd dolláros nyereséget hozott a Fox televíziónak.

Egy görög milliomos végrendeletében azt írta, hogy összes pénzét városára hagyja, ha a település főterén jól hallhatóan felolvassák a végrendelethez mellékelt leveleket. Jannisz Kacanisz azt akarja, hogy több rokonának és ugyancsak a városban élő néhány ismerőseinek pajzán tetteiről mindenki tudjon, cserébe 2 milliárd drachmát adományoz Afitosz városkának. Hogy pontosan kikről van szó, azt nem kötötte a milliomos előre a városka lakóinak orrára. Az afitosziak döntő többsége azonban úgy érezhette, hogy van vaj a fején, erre enged következtetni az, hogy elutasították a kikötés teljesítését. Ennek ellenére megkapják a pénzt. Ügyvédeiknek ugyanis sikerült elérni, hogy egy bíróság törölje a végrendeletet szexszellőztetős kikötését.

Hegynek ütközött, és lezuhant az az Mi-8-as helikopter, amelyik pénteken tűnt el Jakutföldön, Oroszország távol-keleti részén. A katasztrófa következtében 11 ember vesztette életét. A gép maradványait csak tegnap találták meg a mentőalakulatok, 104 kilométerre kiindulási pontjától, Csulman városától. A katasztrófa okait egyelőre vizsgálják, hírek szerint az Mi-8-as jó műszaki állapotban volt, és az időjárási viszonyok is elfogadhatóak voltak. (i-t, s-p, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?