HALLOTTA MÁR?

Nem a színésznők, nem a topmenedzserek, de még csak nem is a topmodellek a világ legelegánsabb hölgyei, hanem a titkárnők – állítja a híres olasz divattervező, Giorgio Armani, aki új ruhamodelljei tervezésénél elsősorban rájuk gondolt. „A titkárnők sikkesek, csinosak és modernek.

Nem a színésznők, nem a topmenedzserek, de még csak nem is a topmodellek a világ legelegánsabb hölgyei, hanem a titkárnők – állítja a híres olasz divattervező, Giorgio Armani, aki új ruhamodelljei tervezésénél elsősorban rájuk gondolt. „A titkárnők sikkesek, csinosak és modernek. Elegánsak tudnak lenni akkor is, ha reggelente az irodába igyekezve csak sietve teszik rendbe a hajukat” – hangsúlyozta az új kollekciójával Milanóban nagy sikert aratott Armani. A divatcézár szerint az ideális nő nem hagyományosan öltözködik. Munkahelyre nem tanácsolja a miniszoknyát, hanem inkább a nadrágot, amely szűk is lehet, és hozzá blúzt javasol. „A színek pedig legyenek vidámak és elevenek” – hangoztatja Armani.

Bababőgés-tolmácsgépet fejlesztett ki egy spanyol villamosmérnök. A készülék húsz másodpercen belül tudatja az aggódó szülőknek, hogy csemetéjük azért üvölt, mert: 1. éhes, 2. fáradt, 3. ideges, 4. kényelmetlen neki a póz, 5. vagy csak egyszerűen unatkozik. A Why Cry (Miért bömböl?) nevű termék már a hónap vége felé kapható lesz Spanyolországban a gyógyszertárakban. Ára 95 euró. A feltaláló, Pedro Monagas a saját fián kezdte tanulmányozni a bababőgések fajtáit, majd pedig száz további csecsemőn folytatta a tipologizálást. Végül sikerült öt alapbömbölést elkülönítenie, amelyeket zajérzékeny készüléke is meg tud különböztetni egymástól. Hogy mely okból bőg a baba, a szerkezet arcképábrákkal tudatja.

John Lennon születésének 62. évfordulójára Yoko Ono egy új békedíjat alapított, amelyet szerdán egy izraeli és egy palesztin művésznek ítéltek oda. Az 50 ezer dollárral jár„ „LennonOno Grant for Peace” elnevezésű díjat az izraeli Zvi Goldstein és a palesztin Khalil Rabah kapta. Yoko Ono elmondta, hogy a díjat csak konfliktusövezetben élő művészeknek ítélik oda. A díjátadást az ENSZ székházában rendezték és mintegy 300 diplomata és művész vett részt rajta. John Lennon október 9-én lett volna 62 éves. 1980 decemberében gyilkolta meg New Yorkban Mark David Chapman, aki börtönbüntetését tölti. Véletlenül ugyanezen a napon utasították el, immár másodszor, kegyelmi kérvényét. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?