A Magyar Ifjúsági Közösség Besztercebányán működő Bél Mátyás Ifjúsági Klubja a napokban színes programkínálattal invitálta a helyi egyetemistákat a Bél Mátyás Egyetem Filológiai Karának épületébe.
A megnyitó keretén belül Pataki G.
Hajnalig tartott a buli
A megnyitó keretén belül Pataki G. Zsolt a Magyar Köztársaság párizsi OECD külképviseletének helyettese tartott előadást „Nyelvhasználat a nemzetközi szervezetekben” címmel. A többnyire tolmács- és műfordító szakos hallgatóság sok új és érdekes információt szerezhetett. A megnyitó keretén belül Zupko Tamás, a MIK elnöke röviden bemutatta a szervezetet és ismertette az elkövetkező időszak jelentősebb ifjúsági programjait.
A koraesti órákban Zsapka Attila, Sotkovszky Lajos és Emmer Péter előadásában megzenésített verseket hallhatott a 30-40 főből álló közönség. A koncert után az előadóművészek, később, a hallgatóság kérésére régi és új slágerekkel szórakoztatták az egyetemistákat, tanárokat, érdeklődőket, akik közt ott volt a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselőnője, Zupko Mária is. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Bél Mátyás Egyetem Filológiai Karának dékánja, Alabán Ferenc docens és a magyar tanszék, illetve a kar további tanárai is. A hangulatról tanúskodik, hogy a „koncert” hajnalig tartott, a rendezvény sikeréről pedig az, hogy a résztvevők megegyeztek a folyatatásról, a magyar kulturális és művelődési programok rendszeresítéséről Besztercebányán. (zt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.