Gyógyszerek macskajajra

Bécs. Lüktető koponya, szédülő fej, elgyötört test és háborgó gyomor – ki ne ismerné a másnaposság egyetemes jeleit. Ám azt illetően, hogy miként lehet enyhíteni a macskajaj következményeit, már eltérőek a szokások és tapasztalatok: az osztrák fiatalok például a vízivásra esküsznek.

Egy felmérés szerint a leghatékonyabb és legnépszerűbb „házi orvosság”, ha valaki az átmulatott szilveszter éjszaka után, de még lefekvés előtt ledönt legalább fél liter vizet. Az ugyanis segít helyreállítani a test folyadékegyensúlyát, és megakadályozhatja a gyomor felkavarodását. Volt, aki saját gyakorlata alapján azt tanácsolta, hogy minden pohár szeszesital után érdemes azonnal felhajtani egy pohár vizet, akár kísérő gyanánt. A második helyen egyöntetűen a kiadós alvás áll. Egyesek szerint használhat, ha elalvás előtt az ember bevesz egy Aszpirin C-t.

Az ébredéstől kezdődően azonban már eltérnek a vélemények. Vannak, akik azt mondják, hogy a legjobb egész nap ágyban maradni, és alaposan kialudni-kiheverni a másnaposságot. Mások épp ellenkezőleg, a sok, megerőltető mozgást és a friss levegőt ajánlják.

Hasonló megosztottság mutatkozik az evést illetően is. Egyesek szerint macskajaj esetén kímélni kell a gyomrot, tehát keveset kell enni, és lehetőleg zsírmentesen. Mások viszont azt tapasztalták, hogy a kiadós, zsíros ételek segítettek nekik leküzdeni a másnaposságot. És hogy mik az „újévi” kedvencek az osztrák fiatalok körében? A pizza, az ázsiai konyha, a tojásételek és a McDonald’s-készítmények. Sokan az édes, szénsavas italokat is hasznosnak tartják ilyenkor, például a kólát. Amitől mindenféleképpen óvnak, az a cigaretta és a kávé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?