Gyilkos denevérek

Para. Tizenhárom ember esett vérszívó denevérek áldozatául Brazília északi részében, röpke egy hónap alatt. A veszettséggel fertőződött denevérek több száz embert támadtak meg Para tartomány Amazonashoz közeli egyik településén, a fő oknak az állatok természetes élőhelyének visszaszorítását tartják a szakemberek.

Para. Tizenhárom ember esett vérszívó denevérek áldozatául Brazília északi részében, röpke egy hónap alatt. A veszettséggel fertőződött denevérek több száz embert támadtak meg Para tartomány Amazonashoz közeli egyik településén, a fő oknak az állatok természetes élőhelyének visszaszorítását tartják a szakemberek. A harapással orvoshoz forduló emberek egyhatodáról megállapították, hogy a seb veszett denevértől származik, de őket megfelelő orvosi kezeléssel, veszettség elleni oltással és egyéb injekciókkal sikerült megmenteni. Az első eset március 2-án fordult elő, a helyi hatóságok azonban csak 19-én kezdtek hatékony intézkedésbe az oltásokat illetően, ekkor ismerték fel a veszélyt. A megelőzés és a már fertőzött betegek kezelések ellenére a múlt héten újabb áldozat halt bele a gyilkos támadásba. Ráadásul az egészségügyi szóvivő sem tudta garantálni, hogy nem lesz több hasonló eset. Korábban a denevérek csak a szarvasmarha-állományra jelentettek veszélyt, mivel a vérszívó denevérek természetes körülmények között az alvó szarvasmarhákon, illetve nagyobb testű madarakon ejtenek apró sebet, hogy így szívják ki a táplálékul szolgáló vért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?