Pozsony/Bécs. Gyermekpornót forgalmazó honlapot számolt fel az elmúlt napokban az osztrák rendőrség. A hatóságok eddigi információi szerint az oldalon 77 országból több mint 2360 személy fizetett pornófilmekért és képekért – mindezt 24 óra leforgása alatt.
Gyermekpornót birtokolni is bűncselekmény!
Az osztrák hatóságok szerint kilenc szlovákiai számítógépről is rákapcsolódtak a honlapra. A szlovák rendőrségnek nem tájékoztat, Robert Kaliňák belügyminiszter is óvatosan nyilatkozott az ügyben. „Konkrét információkat nem tehetek közzé. Csak annyit mondhatok, hogy szorosan együttműködünk az osztrák hatóságokkal” – árulta el Kaliňák. Günther Platter osztrák belügyminiszter szerint Európa egyik legnagyobb gyermekpornó-hálózatát sikerült felszámolni. Tájékoztatása szerint a filmek előállítása miatt jelenleg 23 személy ellen indult eljárás Ausztriában – 14-en már beismerő vallomást is tettek. További 600 személyt az amerikai FBI, 400 gyanúsítottat a német, 114-et pedig a francia rendőrség tart számon. A gyanúsítottak közt vannak diákok, nyugdíjasok, segédmunkások, de hivatalnokok is. A tizenéves fiúkról és lányokról készül felvételeket valamelyik kelet-európai országban készítették. Az anyagot Angliában helyezték fel egy orosz szerveren keresztül. Az osztrák rendőrség eddig 31 számítógépet, 7 laptopot, 23 merevlemezt, 1132 DVD-t, 1428 floppy-meghajtót és 213 videokazettát foglalt le. Az említett hordozók 8 terabájt adatot tartalmaznak – ez a mennyiség négymillió A4-es formátumú papírlapra férne rá. Az Ausztriában leblokkolt honlap kapcsán Izlandon, Algériában, de Venezuelában is eljárást indítottak gyermekpornó terjesztésének gyanújával. (d-p)
Gyermekpornóért két év
Szlovákiában a gyermekpornó birtoklása is büntetendő. Tehát nem kell, hogy az illető üzleteljen vele, elég, ha a rendőrség a lakásában vagy a számítógépében talál ilyen filmet vagy képeket. Ezért akár kétéves börtönbüntetésre is ítélheti az elkövetőt a bíróság. (dem, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.