Gyengül a vulkáni hűtőhatás

A globális klímaváltozás következtében az óceánok felső rétegei már oly mértékben felmelegedtek, hogy ebben a közegben már a nagy vulkánkitörések sem tudnak jelentősebb lehűlést okozni. A vulkanizmus egyike azoknak a tényezőknek, amelyek képesek lassítani bolygónk hőmérsékletének emelkedését. Az elmúlt évszázadban például jóval erőteljesebb lett volna a globális felmelegedés mértéke, ha néhány hatalmas vulkánkitörés nem ellensúlyozta volna azt.

A vulkánkitörések fontos szerepet játszanak a Föld éghajlati rendszerében. Egy-egy hatalmas kitörés kapcsán óriási mennyiségű vulkáni por és hamu kerül a légkörbe. Az apró anyagrészecskék az atmoszféra magasabb rétegeibe kerülve szétterülnek, és képesek visszaverni a bolygónkra érkező napsugárzás jelentős részét. Ezzel egyrészt csökkentik a légkör átlátszóságát, másrészt a földfelszínre érkező napsugárzás mennyiségét.

Érdekes kapcsolat mutatható ki a vulkánkitörések és az óceánok között is. A tengervíz fajhője kétszer-háromszor nagyobb, mint a szárazföldet felépítő anyagoké. Ezáltal a világóceán a Föld éghajlatának egyik legfontosabb kiegyensúlyozó tényezője, mert lassítja a légkör és a felszín hőmérsékletében jelentkező emelkedő, illetve csökkenő tendenciákat. Ugyanakkor a globális felmelegedés a világóceánra is hatást gyakorol. Egyrészt növeli a tengervíz hőmérsékletét, másrészt a hőtágulás és a jégtakaró elolvadása következtében növekszik az óceánok vízszintje. A vulkánkitörések hőmérséklet-csökkentő hatása a légkörben csak rövidtávon érezhető, ugyanakkor a világóceánban olyan folyamatokat indít el, amelyek akár egy évszázadon keresztül is képesek lassítani a felmelegedést.

A vulkánok és az óceán kölcsönhatásával, valamint éghajlatra gyakorolt hatásukkal számos kutatás foglalkozott az utóbbi időben. Ezek egymástól függetlenül, közvetlen mérésekkel és számítógépes klímamodellekkel végzett szimulációval is alátámasztották a földi hőmérséklet-változásra gyakorolt csillapító hatásukat. Az indonéziai Szunda-szorosban található Krakatau vulkán 1883-as kitörése 18 köbkilométer hamut repített a légkörbe. A csökkenő besugárzás miatt a tengervíz felső rétegei kevésbé melegedtek fel, és ez a folyamat a mélyebb régiókban is éreztette hatását. Az óceán hűvösebb lett, így a korábbi szintnél jóval nagyobb hőmennyiség befogadására vált alkalmassá. Ez a világtenger hőháztartására gyakorolt jótékony hatás jóval tovább megmaradt, mint azt korábban gondolták.