Gomba és sajt, ez áll az első helyen, de csípjen ám

Nincs olyan nap, amikor kihagyná a csípőset. Még a burgonyaszirmot is csiliszósszal eszi. Halálként, a Theater an der Wien több százszor játszott Elisabeth-jében egyszer tüzes csókot nyomott partnernője ajkára.

„Habzsoló típus vagyok, ide nekem az oroszlánt is!” Oláh Csaba felvételeÖtven euróban fogadott egy bécsi kollégájával, hogy két jelenete között meg tud enni egy jókora csilipaprikát. Csak úgy natúr, minden nélkül. A kolléga egy csipetnyitől is lángolt, majd megőrült, Kamarás Máté az egészet benyomta. Sokan azt hitték: elmegy a hangja. Nem ez történt. Visszament a színpadra, elénekelte a dalt, és akkor ijedtek meg, mert jött az utolsó jelenet, amelyben csókot ad a halott Sissynek. Ez tényleg haláli csók volt! Rohant az öltözőbe, fogta az Odol szájvizet, és az egészet beöntötte. Aztán futás vissza a színpadra, szerepe szerint megcsókolta Sissyt, a „holtan fekvő” színésznőnek pedig könnybe lábadt a szeme. Ő persze azt hitte: partnere mentolos szájvizétől. Az igazat csak később tudta meg, amikor Kamarás Máté markában már ott lapult az ötven euró. A csilipaprika azóta is hűséges társa. Bármiféle sós ételhez megeszi. Ha viszont narancs-, répa- vagy ananászlevet iszik, gyömbért reszel bele. Ütős ital, de nagyon finom, állítja.

Mit szeret még annyira, mint a csilit?

A fűszerek közül? A fokhagymát. A borsot kerülöm. Az nem tesz jót a gyomornak. Egyébként mindenevő vagyok. Nagyon szeretem a magyar konyhát és az ázsiai ételeket. Szinte mindennel meg tudok barátkozni.

Gyerekkorában mi volt az első számú kedvence?

A rántott sajt sonkával töltve. Ezt a mai napig imádom, bár az elmúlt években sokat változott az étvágyam. Változatosan eszem, szeretem a zöldségeket. Aztán a sajtos-tojásos spagetti is nagy kedvencem volt, meg a sajtos melegszendvics. Nálam a sajt továbbra is fő táplálék.

Volt olyan étel, amelyet az istenért sem akart megenni?

A főzelékeket nem szerettem. A sűrített tejet tubusban viszont igen! Meg a Miláčikot, pozsonyi nagymamámnál, aki nem más, mint Mács Józsefné.

Hozzá most is gyakran átjár Bécsből.

Nagyon jó szakácsnő a nagymamám. A juhtúrós galuskája egyszerűen fenséges. Az édesanyám is remekül főz, csak Bécsből hamarabb eljutok Pozsonyba, mint haza, Miskolcra. De bárhol vagyok is, a Jókai-bableves, a gőzgombóc baracklekvárral töltve, vagy a rántott sajt elmaradhatatlan. Miskolci nagybátyámnál viszont a tejfölös gombapörköltet imádom, nokedlival. S még van, ami ugyanígy nagyon ízlik, csak nehéz összehozni: a dédnagymamám gömöri, Páskaházáról való, nála is gyakran nyaraltam, s ha óriás pöffeteget találtunk, azt azonnal kirántottuk. Lehámoztuk a bőrét, felvágtuk, mint a sajtot, bepaníroztuk, és már készen is volt az ebéd. Gomba és sajt. Nálam ez áll az első helyen. Emlékszem, gyerekkoromban Pozsonyban, a Mihály-kapu alatt idős nénikék csavart sajtot árultak. Nem volt az sem sózva, sem füstölve. Imádtam! Most a bivalymozzarellának vagyok a bolondja. Elég drága, de irtó finom. Hollandiában is a sajtkóstolókat szerettem. Olaszországban a parmezánért dobban meg a szívem. Olívaolaj, parmezán, friss kenyér. Ennél nagyszerűbb reggelit elképzelni sem tudok. Iszonyú mennyiségű olívaolajat vagyok képes elfogyasztani. Csak ülök és tunkolok.

Rákattant az extra szűzre?

De csak olívában!

Főzőcskézni mikor kezdett el?

Én inkább éttermekbe járok. Nem nagyon főzök. Bár időben elkezdtem ezt is, édesanyám gyakran emlegeti: egyszer, még kisgyerekként, erőlevessel, rántott sajttal és hasábburgonyával vártam. A levest ugyan kockából csináltam, de grízgaluskát is készítettem hozzá. Hétéves lehettem. Még a rákszirommal is megbirkóztam. Igaz, a vége az lett, hogy leégett az olaj. Édesanyám egyik szeme sírt, a másik nevetett.

Amikor a Vámpírok báljában játszott Bécsben, emlékszem, angol sajttortával várt.

Azt azóta sem csináltam. Nem is vagyok biztos benne, hogy még egyszer képes lennék rá.

Kár. Mind a tíz ujjamat megnyaltam utána.

Már a receptje sincs meg. Elveszett a ködben. Megtanultam viszont garnélarákot pirítani. Curryszósszal, csilivel és petrezselyemmel ízesítem. Még egyszer sem buktam meg vele. Ja, és sushiban is jó vagyok már!

Sushiban? Ez igen!

A legfontosabb tudnivaló: úgy kell lehúzni a lazac bőrét, hogy a lé ne csöppenjen a hal húsára, mert azonnal átveszi a bőr szagát. A megfőtt rizshez pedig kétféle folyadékot adok. Ezt az ízt el kell találni. Aztán elosztom a rizst, veszem a zöldmoszatlevelet, a haldarabkákat, az avokádót, az uborkát, zöld salátát – a trükk abban rejlik, hogy miképpen tekeri az ember.

Időbe telt, míg beletanult?

Egyszer ráfolyt a lé a lazac húsára. Büdös lett. El kellett dobnom az egészet. A rizst nem szabad leégetni, a két ízesítő folyadékot pedig a kellő arányban kell hozzáadni. Gyakorlat kérdése az egész. A wasabit, a zöld krémet tubusban veszem. Olcsó, és nem kell belőle sok. Egyébként tényleg ügyesen elsajátítottam a sushikészítést. Egy ismerősöm beszélt rá poénból. Aztán egy Bécsben élő hongkongi családdal is szoros kapcsolatba kerültem. Voltam már náluk kínai vacsorán. Grillezett zöldségben egyszerűen verhetetlenek. A kínai mellett a thai és a japán konyhát is nagyon szeretem. Meg az indiait, a currys ételeket.

A magyar konyha ízeit nem hiányolja olykor?

De igen! Olyankor átugrom Pozsonyba, vagy ha több időm van, irány Miskolc! Ottani ismerőseimnél még fiatal kismalacot is sütöttünk nyárson. Ilyesmire bármikor kapható vagyok. Öt óra alatt ropogósra sütjük a malacot, közben iszogatunk, beszélgetünk nagyon jó hangulatban.

Ebéd- vagy inkább vacsorapárti?

Nekem elég naponta egy fő étkezés. Egy kései ebéd. Azzal jól elvagyok.

Előadás előtt, gondolom...

...én még a szünetben is képes vagyok kajálni.

Hogy lehet tele gyomorral énekelni?

Jól!

Igaz is! Miért kérdezek én ilyen dőreséget egy olyan valakitől, aki háromnapos bulizás után is nagy erővel „tépi a húrokat”?

Nekem ez abból jön, hogy nem vagyok klasszikus énekes, nem operát énekelek, tehát nincs szükségem az utolsó rezonanciás üregre is. Másként szólva: van, aki télen mindig sapkában jár, és ha csak egyszer megy ki fedetlen fővel, azonnal megfázik. A másik meg egész télen sapka nélkül jár, mégis kutya baja. A test mindenhez hozzászokik. Én ezeket a dolgokat tudatosan könnyen veszem. Nem foglalkozom azzal, hogy amit most ittam, az három fokkal hidegebb volt, mint amit én optimálisnak tartok, és akkor be fogok rekedni. Nem fogok! Én amúgy is imádom a hideg vizet. Az egyetlen dolog, amit nem hittem el: a tengerparton figyelmeztettek, hogy ha fúj a szél, akkor ne énekeljek, mert berekedek. Kipróbáltam, és a vége valóban az lett, hogy jól berekedtem. Kifele, ugye, ömlik a levegő, közben meg befújt a szél a számba.

A kései ebéd ceremónia?

Soha. Habzsoló típus vagyok. Szeretek ügyesen enni, de ide nekem az oroszlánt is!

Lehetőleg nyárson sütve.

A reggelit sem kérem az ágyba. Inkább elücsörgök mellette egy kávézóban, ahol nézelődni, olvasgatni, beszélgetni lehet.Az tehát elő sem fordulhat, hogy ébredés után kimegy a konyhába, és készít mondjuk...

... egy ham and eggset? De igen! Erre volt már példa. Vagy rántott sajt mustárral, tartármártással.

Reggelire?

Miért ne!? Még csípős szósszal is leöntöm. Tizennégy évesen, amikor San Franciscóban és Los Angelesben jártam, a steakre is rákaptam. Egy nagy szelet marhahús, olyan 250 grammos, szaftosan átsütve. De úgy, hogy a belseje még piroslik a vértől – isteni! Sajttal és fokhagymásan.

Füstölt csülök almás tormával?

Köszönöm, nem. Én a színhúst szeretem csípős öntettel.

Kocsonya?

A mamám nagyon szereti. Én nem.

Az osztrák konyhából mi a kedvence?

Karintiai a barátnőm, nemrég voltam náluk. Olyan húsos táskát ettünk, hogy azóta is emlegetem. Vagy darált hússal töltik, s azt pirított szalonnával díszítik, vagy pedig túróval, és akkor hagymát tesznek rá és vajjal locsolják. A bécsi ételeknek egyébként olyan Monarchia-jellegük van. Az osztrák és a magyar konyha sok mindenben hasonlít. Hurka és lángos mindenütt kapható. Csak a gulyáslevest nem tudják úgy elkészíteni, mint mi. A sajtos kolbászuk viszont páratlan. Ha úgy alakul az estém, hogy kirúgok a hámból, akkor biztos, hogy nem hagyom ki. Tökéletes. Felszívja a narancslevet.

És miből készüljön a narancslé? Szőlőből?

Tőlem akár abból is lehet. Csak az édes löttyöket nem szeretem. A sört megiszom, de inkább a röviditalok híve vagyok.

Mennyi idő múltán lesz hoszszú a rövidből?

Nem dőlök ki két snapsz után. Tartom a formámat. Csak sokat kell táncolni hozzá, az meg nem okoz gondot.

A sushihoz mit iszik?

Egy thai lokálban? Ginzengsnapszot. Érdekes, becsapós ital, jellegzetes, kesernyés az íze. Nem tűnik iszonyú erősnek, de percek múlva megérzi az ember.

Mit készítene vacsorára, ha ma este egy nagyon kedves vendéget várna?

Zöldséges-fokhagymás-olívaolajas tésztát. Ez az én kreációm. Természetesen jó csípősen. De a tejfölös gombapaprikáson is elgondolkoznék. A csilit viszont abból sem hagynám ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?