GALÉRIA: A közlekedés új korszaka? Repülő autó landolt a pozsonyi repülőtéren

A közlekedés új korszaka? Repülő autó landolt a pozsonyi repülőtéren

Első pillantásra luxus sportautónak tűnik, de ennél sokkal több, hiszen nemcsak az utakon közlekedhet, hanem felszállhat, mint egy kis repülőgép.

A szlovák feltaláló, Štefan Klein kétüléses AirCar autója ma teljesítette leghosszabb távját, és a pozsonyi repülőtéren landolt.

Štefan Klein, a repülő táltos „apja” ma reggel két másik gép kíséretében AirCarjával teljesített egy félórás repülőutat Nyitrából Pozsonyba. Kb. 80 kilométert tett meg, ez volt a leghosszabb útvonal, amelyet autójával teljesített. A csaknem 50 órás tesztet már gond nélkül teljesítette a prototípus,a nyitrai repülőtérről óránként 170 kilométeres sebességgel.

Galéria

„A gép nagyon jól sikerült” – mondta Klein, miután leszállt a járművel. Az út körülbelül 25 percet vett igénybe, ami autóval háromszor hosszabb ideig tartott volna az autópályán közlekedve.

A gépet azonban elsősorban nem Szlovákiában vagy a sűrűn lakott, fejlett közlekedési infrastruktúrával rendelkező Közép-Európában használják.

Az AirCar fejlesztése során Klein a legnagyobb érdeklődést azoktól az országoktól várta, ahol a közúti infrastruktúra nem fejlett, ugyanakkor nagyobb távolságokat kell megtenni.

A repülő autó hamarosan eljuthat az ügyfelekhez is. A kocsi Klein nem első ilyen projektje. Ő állt az első szlovák repülőgép, az AeroMobile bölcsőjénél is.

(pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?