Füstbe ment az összetartás?

Ha az itteni magyarság közösségként tükörbe tudna nézni, akkor mit látna?

Egy változásban lévő közösség képét. Egyfelől azét a büszke közösségét, amely Szlovákia történetében először miniszterelnököt adott az országnak. És egy olyan közösségét, amely képes volt a sikeres emberek sokaságát kitermelni magából az elmúlt évtizedekben. De másfelől a tükörbe nézve közösségünk talán a belső feszültség jeleit is meglátná magán. Érezzük, hogy az események kezdenek kicsúszni az irányításunk alól. A déli régiók gazdasági leszakadása ma is valós tény, és mintha már eszközeink is alig maradtak volna, hogy ezt megakadályozzuk.

A 2020-as választáson a hazai magyar pártok a stratégiai hibáik miatt kiléptették magukat az országos politikából. Mai különállásuk ugyanezt az utat egyenget(het)i?

Szerintem sokaknak komoly csalódás, hogy fokozatosan megdőlt az összeállás mítosza: minthogy semmi más nem kell a politikai sikerhez, mint az, hogy a pártjaink együtt akarjanak dolgozni, és máris minden megoldódik; hogy az emberek alig várják az egységet. És hogy annak újra azonnal két számjegyű támogatottsága lehet, mint még a kétezres évek elején. Aztán 2021-ben megvalósult az összefogás – igaz, nem teljes formában –, de a párt támogatottsága soha nem indult meg igazán felfelé. És amikor Gyimesi György képviselő személyében érkezett egy erős külső kihívás, a párt arra nem is volt képes reagálni. Mert ha erre a nehézségre és az abból kialakult helyzetre az a reakció, hogy az egység résztvevői egymásra támadnak, egymás lebirkózásával vannak elfoglalva, az csak tovább rontja a helyzetet. Az pedig, hogy háromévnyi összefogás-retorika után a magyarság három párttal indul neki a választásnak, az azt okozhatja, hogy még annyi képviselőnk sem lesz, mint a most véget érő parlamenti időszakban az a három fő. A választók három évig azt hallgatták, hogy az egység az út, ám most újra a kétség mezején vagyunk. Ez szeptemberben az urnáknál demobilizációhoz, reményvesztéshez vezethet.

Hogy a kínos pártbajok egyik végpontját említsük rögtön: a Szövetségben májusban beállt krach miatt mennyire roncsolódott a közös párt közös szövete, csökkent a respektusa az emberek szemében?

Nem akarok drámaian fogalmazni. De amit most láttunk, az az „egy a tábor, egy a zászló” alapelv vége a szlovákiai magyarság körében. A Híd megalakulása, tehát 2009 és az egységes magyar érdekképviselet vége óta mást sem hallunk, mint hogy a magyarság jövője az egység. Aztán létrejött az egység, ám a helyzet még rosszabbá vált, mint azelőtt volt. A három résztvevő párt támogatottsága külön-külön hat százalék körül volt, együtt ez három köré esett vissza. Kijelenthető, hogy a régi utak, a régi megoldások nem fognak működni. A szlovákiai magyar politikát a választás után újra kell indítani, új alapokra kell helyezni. És most nem a személyi változásokra gondolok – bár nyilván arra is van igény –, hanem magát az alapelvet kell átgondolni: kivel és hogyan akarunk sikereket elérni, kik a választóink. Mert nem elég a magyar törzsszavazókra gondolni.

A hazai gyalogmagyar józan alulnézeti bepillantásával nézve, a Szövetség miért nem tudta meghaladni a „mi kis közösségünk” magyar–magyar vitáit?

Olyan érzésem van, hogy a Szövetségnek csak az első lépésre volt terve: összefogunk, és akkor a magyar választónak nem lesz jobb ötlete, mint minket választani. Visszatért az emlékezetes régi doktrína: „ha felfestjük a kutyára a magyar trikolórt, a magyarok úgyis megválasztják”. De hát ez soha nem így volt, 2023- ban pedig különösen nincs így. A Szövetség a megyei választások után elhitte önmagának, hogy az egység alapötlete működik, noha már ott is lehetett látni, hogy a megyei körben – részben az új választási rendszer miatt – ugyan jó eredményeket ért el, a polgármesterek körében azonban rontott a pozícióin.

A Szövetségben tehát eddig elsősorban belső „politikai” munka zajlott?

Igen, és rábólintva a kérdésre azt mondom, hogy a párt platformjai egymással és magukkal voltak elfoglalva. Például arról intenzív harcok alakultak ki, hogy ki lesz hol a járási elnök, ki hány embert állíthat a megyei választáson. De eközben a szakmai munka szinte egészében elakadt. A Szövetségnek ma nincs háttérintézete, szakpolitikai műhelye. A törvénykezést alig figyeli, a minisztériumokkal minimális kapcsolata van. A meglévő szakpolitikai munkát külső független szakértők végzik, magyar nemzetiségű és a közösséget támogató emberek, akik számára fontos, hogy miközben a politikusaink egymással birkóznak, ne izolálódjunk el teljesen a szakpolitikák szintjén. A Szövetség ilyen alapállásból nem lehet képes arra, hogy kielégítően megszólítsa a magyar választókat és valós megoldásokat kínáljon a problémáikra.

Pár szóval meghatározható a szlovákiai magyar politika krónikus deficitje?

Önmagával van elfoglalva, miközben elfelejtette azt, hogy a választóknak valós gondjaik vannak, és ezekre megoldásokat várnak. A magyar közösségnek minőségi, szakszerű politizálásra van szüksége. Lehet, hogy ez túl szimplán hangzik, de tényleg ez a fő probléma. Egy másik komoly deficit a magyarországi függés, különösen a spektrum MKP-s oldalán. Az természetes, hogy örülünk az anyaország támogatásának és elfogadjuk. De ha ez azzal jár, hogy beemeljük a magyarországi témákat az itteni térbe, és leválunk a szlovákiai politikai közösségről, az viszont túl nagy ár a támogatásért. Az embernek néha már az az érzése, hogy egyik-másik politikai platformunknak fontosabb a magyarországi támogatás megtartása, mint a szlovák parlamentbe való bejutás.

Mit lát a szociológus: a pártoskodás tényeit férfiasan rögzítve végül is milyen a szlovákiai magyar néplélek? Mentális erejét nézve 2023 júniusában vannak még közéleti kapaszkodói?

Vannak kapaszkodók! Az Ódorkormány története azt mutatja, hogy 2023-ban a magyaroknak tér nyílik Szlovákiában, ha jók a szakterületükön; a kilencvenes évek vad nacionalizmusára pedig a legfiatalabb generációk már nem is emlékezhetnek. Szlovákia nem rossz életminőségű ország, és ha a magyar közösség képes szavatolni magának az arányos regionális támogatást, illetve megerősíti az oktatásügyét, jogi helyzetét, akkor nagyon kellemes és élhető jövő vár ránk ebben az országban. A régi narratíva, hogy mennyire ütnek- vágnak minket ebben az országban, már keveseket szólít meg. Sok a sikeres szlovákiai magyar, és ők az állandó panaszkodást soha nem is fogják elhinni. A fiatal szlovákiai magyarok túlnyomó többsége középosztálybeli, tud szlovákul és érintkezik is szlovákokkal. Ők nem áldozatok szeretnének lenni, hanem állampolgárok, államalkotó tényezők, sikertörténetek megélői. Nekik nem fog tetszeni a „balsors akit régen tép” hozzáállás.

Lehet a kisebbségi (párt)politika olyan értelmezésének útját járni, ami rendre izompóló, és az örökös harcról, ellenségek elleni küzdelmekről szól?

Szinte mindig könnyebb valaki ellen harcolni, mint kiállni valamiért. Az elsőt nem is tartom igazi szakmai teljesítménynek, az csak érzelmek olcsó felkorbácsolása. Az ilyen politika senkinek nem segít igazán. Az ellenségkeresés helyett a szövetségesek megtalálása, a vitatkozás helyett a szakmai disputa lehet a megfelelő út. Sajnos, a szlovákiai magyar politikum azonban képtelennek tűnik arra, hogy felismerje a természetes szövetségeseit, és együtt dolgozzon velük. Ehelyett ellenségeket kreál. Legyen szó a szlovákiai cigányságról, a szexuális kisebbségekről, de akár a liberális elitekről is. Belőlük próbálunk ellenségeket gyártani, miközben a valós ellenségeink közösek: az intolerancia és a másság elfogadásának hiánya. A szlovákiai magyar közösség is egy kisebbségi csoport, ahogy nyilván a többi kisebbség szintén az, a legtöbb dologban ez összekötő erő.

Legnagyobb pártunk a Szövetség, de választói hatósugara inkább a vidék. Hogyan szerezhetné meg a városok szavazóit?

A magyar városi szavazó, szerintem, évről évre távolodik a klasszikus etnikai érdekképviselettől. A városok nemzetiségi és világnézeti értelemben vegyesebbek. Az ott lakó emberek különböző nézetekkel és érdekekkel találkoznak. Sokkal inkább érdeklik őket az országos jelentőségű témák, és nehezebb őket meggyőzni egy személyes kontaktusra építő kampánnyal. Valódi megoldásokra kíváncsiak, nem zászlólengetésre. Bár énszerintem a vidéki választó is évről évre kevésbé vevő a standard politizálásra.

És a Magyar Fórum? Stabil lábakon áll, de tud rajtuk „nyújtózni” is?

A Fórumnak van egy saját szavazói bázisa, és a nemzetiségi közegen kívül is talált magának szövetségeseket. Jó ötletnek tartom a koalíciót a szlovák és roma politikai erőkkel. Az viszont felróható nekik, hogy mikropártként akarják vezetni a saját politikai pólusukat, és nem valaki mást erősítettek meg. Így a parlament messzire kerülhet tőlük, legalábbis jelenleg. Persze, ez a választásig még megváltozhat.

A fejlődéssel lépést tartó pártként – a szavazatmaximálás érdekében – rámondható a Szövetségre, hogy a régi MKP-nál is határozottabban tartja magát az országban élő nemzetiségek és más kisebbségek, illetve a Dél-Szlovákiában ma már sok településen többségben élő szlovákság közös gyakorlati politizálásának szándékához? Mert korábban nemcsak a Most-Hídnak, hanem fénykorában az originális MKP-nak szintén szép számban voltak szlovák szavazói.

Komoly visszalépésnek tartom, hogy a magyar pártok 2020 után feladták a déli régiókban élő szlovák szavazók és a más nemzetiségi szavazók megszólításának szándékát. A deklarációikban talán nem, de a gyakorlati politika szintjén mindenképpen. Ma az ország déli részén élő szlovákok nem fontolgatják magyar pártok választását, pedig a gazdasági érdekük azonos – a déli régiók fejlesztése. A ruszinok és a romák a magyar politikai képviseletet nem látják igazi szövetségesüknek. Enélkül viszont a jövőbeli politikai siker lehetősége legalábbis kérdéses. Az ötszázalékos küszöb elérése úgy, hogy vagyunk itt vagy kilencszázaléknyi magyar, egyáltalán nem egyszerű feladat. Különösen ha csak magyarokból akarnánk kirakni azt a bizonyos öt százalékot.

Az újfent külön álló három pártot szeptember 30-ig mi segítheti az előretörésben?

Július elejéig ott van a további partnerek keresésének lehetősége. Azután pedig már csak a választók megszólítására van tér. A magyar választók nyilván azt a lehetőséget keresik majd, hogy végre legyen ismét rendes és szakmai képviseletük a parlamentben. Aki ezt reálisan biztosítani tudja, a választók megszólítására annak lehet a legjobb esélye.

A beszélgetés után, június 12-én érkezett a bejelentés, hogy Ravasz Ábel az SaS képviselőjelöltje lesz.