Főzni jó!, avagy az öregedés vitathatatlan előnyei

Bevallom, most már szeretek főzni. A hangsúly a most máron van, mert nem mindig volt ez így. Míg a gyerekek kicsik voltak, akkor például utáltam, s inkább vállaltam volna egy hét gályarabságot, mint egy vasárnapi ebéd elkészítését. Ha nagyon mazochista akarok lenni, még fel tudom idézni azokat az időket.

Bevallom, most már szeretek főzni. A hangsúly a most máron van, mert nem mindig volt ez így. Míg a gyerekek kicsik voltak, akkor például utáltam, s inkább vállaltam volna egy hét gályarabságot, mint egy vasárnapi ebéd elkészítését. Ha nagyon mazochista akarok lenni, még fel tudom idézni azokat az időket.

Sietni, sietni, hogy mindennel elkészüljünk – ezen volt a hangsúly. Hétvége, kb. fél hét, de a gyerekek már vígan kukorékolnak, alvásról, langy nyújtózásról – nem beszélve egyéb kellemes dolgokról – szó sem lehet. Gyorsan be a mosást a gépbe, utána reggelit készíteni, lehetőleg rántottát, teát, mert ketten azt szeretik, magamnak meg kávét, mert reggel rá se tudok nézni a rántottára, a másik gyereknek kakaót, mert csak azt hajlandó reggel meginni. Utána gyorsan takarítani, közben veszekedni a gyerekekkel, hogy ők is rakjanak rendet a gyerekszobának nevezett kis disznóólban, majd igazságot tenni, hogy kié is pillanatnyilag a babakocsi, amiből ugye, csak egy van, de mindketten pont most akarnak játszani vele. Ezek után következett az ebédfőzés, ami megint dilemma, mert ahol négyen vannak, ott általában megoszlanak az ízlések. Természetesen voltak nézeteltérések, s akkor még finoman fogalmaztam. Szeretett párom soha nem volt képes feldolgozni, hogy Kriszti, a nagyobbik lányunk miért képtelen megenni a halat, holott az milyen remek étel, s én sem értettem, hogy Anikó, a kisebbik miért undorodik a kelfőzeléktől, ami ugye egészséges, no meg – legalábbis szerintem – finom. De ez csak egy példa a sok közül.

No de ezek az idők gyorsabban elmúltak, mint hittem volna, s határozottan állíthatom, hogy az öregedésnek vannak vitathatatlan előnyei (is). Mert mi a helyzet most? A gyerekek szerencsésen felnőttek, s már saját családjukkal élik át ugyanazokat a helyzeteket, amilyeneket az anyák mindig is átéltek. Van igazság. Én meg szombaton kényelmesen (nota bene, az ágyból) nézem a Napkeltét – no nem az égbolton, ahhoz túl korán kellene felkelnem, hanem a Lakat T. Károly-félét a tévé 1-en, s boldogan szürcsölöm az illatos kávét, amit kedvenc férjem az ágyba hoz, mert megérdemlem. Közben eltervezem a hétvégi menüt. Mi is van a mélyhűtőben? Minden, amiből egy-két napra való ebéd kitelik, mert ki a fene fog naponta főzni. Egész csirke, mellehúsa, háta a levesbe, zöldség bőséggel. Ez nagyszerű, ebből gyorsan lehet jó ebéd. Mert most már szeretek ugyan főzni, de csak olyat, ami nem nagyon munkás, maximum egy óra. Maximum. Hogyisne, ki fog órák hosszat a konyhában szöszmötölni. Fiatalon eleget sürögtem-forogtam ott, amikor egyszerre kellett rántott csirkét meg csirkepaprikást készítenem. Mostanra – érdekes módon – ugyanazt szeretjük. Hurrá, 45 perc alatt kész az ebéd, mehetek olvasni. Mert annak idején erre kevés idő jutott. De most élvezettel pótolom. Mint mondtam, az öregedésnek megvannak a maga előnyei...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?