Víz nélkül nincs élet itt a Földön. Ezért neked sem szabad elfeledkezned arról, hogy megóvd környezeted állapotát, s ezáltal az ivóvíz tisztaságát. A Bayer Hungária fotópályázata a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmedet.
Fotópályázat a vízről
A pályázat keretében a résztvevők három kategóriában nevezhetnek, ezek: élő természet, események, pusztuló természet.
A pályázat beadási határideje: 2004. augusztus 28.
Beküldési cím: Bayer fotópályázat, 1462 Bp., Pf. 795.
A fotóművészekből, környezetvédőkből és a rendező képviselőjéből álló zsűri mindhárom kategóriában fődíjat ad át, melyek összege egyenként kettőszázezer forint. A három fődíjon kívül a zsűri odaítéli a Bayer nagydíját (Grand Prix) is, melynek összege szintén kettőszázezer forint.
A díjnyertes képeket és a zsűri által kiválogatott további legjobb pályaműveket a Bayer Hungária kiállításon mutatja be a közönségnek. A kiállítást más országokban már bevált módon, nem művészeti galériákban, hanem nagy forgalmú, széles közönség által látogatott helyszíneken, bevásárlóközpontokban rendezik meg 2004. október–november folyamán. A pályázati kiírás teljes szövege letölthető a http://www.bayerhungaria.hu oldalról. Munkára fel! (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.