Feledhetetlenné tette a leánykérést

London |

<p>Villámcsődület kórussal tette feledhetetlenné leánykérését egy cardiffi férfi: a 36 éves Marc Fury egy étterembe szervezte a meglepetést, partnere, Naomi Coleman az utolsó pillanatig nem sejtette, miről van szó.</p>

  A BBC News beszámolója szerint Fury csütörtök este barátnőjével tért be a walesi főváros Cosy Club éttermébe. Asztaluknál ültek, amikor egyszer csak egy negyven tagú kórus termett körülöttük, amely fergeteges hangulatban adott elő egy Bruno Mars, valamit egy Whitney Huston számot - természetesen a szerelemről.
   

Az előadás végén a 34 éves Fury letérdelt a barátnője előtt, elővette a gyűrűt és megkérte a kezét. Naomi, aki addig érdeklődve nézte az eseményt, és csak ekkor döbbent rá, hogy valójában neki szólt a koncert, nyomban kedvese nyakába borult és igent mondott.
   

Később elmondta: mindig is tudta, hogy vőlegénye képzelete rendkívül gazdag, de azt nem sejtette, hogy ennyire romantikus. "Szép és őrült dolog volt egyszerre" - mondta a lánykérésről.
   

"Marc semmit sem árult el, még akkor sem, amikor a kórus elkezdett énekelni. Egészen addig nem fogtam fel, amíg meg nem láttam, hogy a zsebébe nyúl. Hihetetlen volt, abszolút mesés" - mesélte.
   

Fury egy konferencián ismerte meg a Sing & Inspire kórust, amelynek vezetője elmondta, hogy bár gyakran énekelnek flashmobokon, ez volt az első alkalom, hogy eljegyzésen léptek fel.
   

Az étterem személyzete is be volt avatva a meglepetésbe, az ott dolgozók igyekeztek úgy időzíteni a műszakjaikat, hogy minél többen ott lehessenek a különleges eseményen. A flashmobos lánykérésről készült videó a Facebook-on és a Twitteren is megjelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?