Felálltak a csapatok a Google Hold-versenyére

London |

<p>Tizenhét országból összesen 29 csapat jelentkezett a Google Lunar X Prize (GLXP) elnevezésű nemzetközi megmérettetésére.</p>

A fődíjat az a csapat nyeri, amely először juttat el - legalább kilencven százalékban magánerőből finanszírozott - járművet a Holdra, és hajt végre megadott határidőn belül bizonyos feladatokat.
A Google támogatásával 2007-ben meghirdetett verseny szervezői szerint a nyertest várhatóan már 2015-ben megnevezhetik.
"A verseny hivatalosan is elkezdődött"- monda Peter Diamandis, az X-Prize Alapítvány ügyvezetője a BBC hírportálján megjelent beszámolóban.
A csapatok 50 ezer dollárral nevezhettek a harmincmillió dollár összdíjazású nemzetközi megmérettetésre. A húszmillió dolláros fődíjat az a csapat nyeri, amely nemcsak elsőként juttat járművet a Holdra, hanem annak felszínén legalább 500 métert meg is tesz, és erről videót küld vissza a Földre.
A szervezők szerint a non-profit alapítványoktól kezdve, az egyetemi csapatokon át egészen a jól finanszírozott üzleti vállalkozásokig rendkívül változatos összetételű csapatok jelentkeztek.
A résztvevők között már vannak olyanok is, akik helyet is béreltek azokon az űrhajókon, amelyek a Holdra juttatják a robotokat.
A versenyzők között van a magyar Puli Space Technologies Kft. (PST) fiatal mérnökökből és kutatókból álló csapata is. A Puli Hold-misszióját és ismeretterjesztéssel kapcsolatos elképzeléseit bárki támogathatja a legkisebb, ezer forintos felajánlással. A projekt részleteiről és a lehetséges támogatási formákról a csapat honlapján, a www.pulispace.com oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?