Falusi Mariann még szívesen szülne

Szívesen szülne, de ha az élet másként hozza, akkor sem esik kétségbe. Falusi Mariann többször beszélt már a gyermekvállalás témájáról. Arról azonban soha nem mesélt, hogy a lehetőség egyszer adott volt.

Szívesen szülne, de ha az élet másként hozza, akkor sem esik kétségbe. Falusi Mariann többször beszélt már a gyermekvállalás témájáról. Arról azonban soha nem mesélt, hogy a lehetőség egyszer adott volt.

Számtalan példa bizonyítja, hogy negyven felett szülni nem lehetetlen dolog, sőt! Mariann azonban sokáig nem érzett késztetést rá.

– Azért nem szültem korábban, mert felelősségteljes ember vagyok, s egy gyermek huszonnégy órás szolgálatot igényel, egész embert kíván – magyarázta. – Aztán volt, amikor azt gondoltam: nem tudtam volna felnevelni úgy a gyermekemet, hogy mindent megkapjon. Többször elmondtam már azt is, hogy nem elhivatottságból vagyok szingli. Sosem mondanám azt, hogy inkább adok még egy koncertet, mint hogy gyermeket szüljek, de késztetést soha nem éreztem rá. Ötéves kapcsolatom idején egyszer megvolt a lehetőség a gyerekre, de úgy döntöttem, hogy nem akarom

Vajon az örökbefogadás szóba jöhet az aranytorkú énekesnőnél?

– Egyedülállóként nem fogadhatok örökbe. Ezt a törvényt eltörölném, mert nem értek vele egyet: rengeteg házaspárt látok, akik viharos házasságban élnek. Ők jobbak egy jól szituált szinglinél?

Köztudott, hogy Mariann és az édesanyja bensőséges viszonyban vannak egymással. ĺgy nem csoda, hogy az énekesnő olykor eljátszik a gondolattal: ha gyermeke születne, az édesanyja nevelési elveit követné.

– Anyu liberális szellemben nevelt, mindig figyelembe vette a véleményemet. Mindig vágyott egy unokára. Ha a bolygók állása úgy hozná, szívesen szülnék. De ha az életem másként alakul, akkor sem esem kétségbe. (hírextra/netbulvar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?