Fagyipohár és város

Valószínűleg sokan vagyunk, akik szívesen kötjük össze a kellemeset a finom, de egészségtelennel. A férfiak többnyire a világmegváltást intézik sör vagy bor mellett, a nők többsége a cukrászdát választja színhelyül, és mivel tudja, hogy a nagy dolgokba amúgy sem szólhat bele, lazán pletyizik egy sort néhány szelet, fogyókúrásnak, diétásnak nem minősíthető, de annál ínycsiklandóbb krémes, dobos és egyéb szeletek, a kell egy kis vitamin a szervezetnek felkiáltással elkortyolgatott likőrök társaságában. Amint az ózonlyukakon át beszűrődik néhány rákkeltő napsugár, indulás a természetbe, a városokat ellepő szabadtéri kávéházba, ahol a friss levegőn szívhatjuk a dohányfüstöt, a másokét is, mert a szellő nem ismeri a törvényeket, előírásokat, összevissza fúj mindent mindenfelé, ahol ugyan aránylag kényelmes ülőkékben locsifecsizhetünk, de annál sűrűbben, mert a négyzetméterenkénti bérnek vissza kell térnie az árral, sok szék, nagy forgalom, kevés szék, kis bevétel. De hát azért ülünk le, ki, hogy beszélgessünk, meg nyalánkságokkal kényeztessük magunkat, ha már az élet nem kényeztet bennünket, egyébként is, legalább mi magunk szeressük magunkat, ha már mások nem teszik, s mi sem olvadunk el mindenki láttán, kivéve azokat, akik kijárták az élet és az ügynökök menedzseriskoláját, mert azok tudják, hogy mindig, minden körülmények között mosolyogni kell, akkor is, ha söprűvel vernek ki a házból, mert aznap már huszonöt porszívót, leghatékonyabb ráncosítót kínáltak nekik, lakás-, élet-, túlélési biztosítással kecsegtették a kedves ügyfelet. Barátnéimmal leülünk édes hármasban, fagylaltot, sőt fagylaltpoharat ehetnénk, attól leszünk szép kövérek. Ki is választunk három kényelmes, fotelnek is beillő széket, letelepszünk a sétálóutca sarkán, csodák csodája, a pincér sem késlekedik, a fagyipohár azonban nincs a kínálatukban. Gond egy szál se, a szomszéd kávéház terasza sem zsúfolt, átköltözünk, elő a fagyilappal. No, itt aztán akkora a választék, hogy fogyókúrázó legyen a talpán, aki képes ellenállni. Mi nem akarunk ellenállni, mint a nők többsége, úgy határozunk, csak holnaptól kezdünk megszabadulni fölös kilóinktól, az első napokban, hogy ne érje szervezetünket nagy sokk, csak elméletben, aztán meglátjuk. Az első kör némi tanakodás után megrendelődik, mindenki mást. A pincér figyelmes, még ki sem ürülnek a poharak, érdeklődik, nem kérünk-e még valamit, innivalót, kávét, bármit, csak fogyasszunk, igaz, nem erőszakos. Lefolynak a gombóckák a torkunkon, finomak, gyümölcsösek, csokisak, olyanok, amilyennek lenniük kell, bár néha furcsállom, hogy nem ostyából nyalogatom, ahogy megszoktam, hanem kiskanalazom. Egyetlen tárgyat érzek idegennek, a műanyag pálcikán csillogó szálakat, melyeknek se ízük, se értelmük, de ott éktelenkednek, amikor elénk teszik az édes kalóriákat, jaulokat, nem tudom követni, mikor mi a trendi, miben számoljam vétkeimet. Csakhogy az evés közben jön meg az étvágy a fagyira is vonatkozik, barátném arra nem fordít különösebb gondot, hogy jóból is megárt a sok. Megrendeli a következő pohár fagyit, persze, nem ugyanolyant, végül a harmadikat is, mert olyan csábító a fagyilapon, de ez már neki is túl édes. Viszont holnaptól ismét fogyókúrázik.