Ezreket segítenek halálba

Bár Nagy-Britanniában tilos az eutanázia, egy most készült felmérés szerint a brit orvosok több mint 18 ezer embert segítenek halálba évente – írja a The Guardian.

A felmérést készítő kutatók szerint az eredményekből világosan látszik, hogy a törvényi tiltás ellenére működő gyakorlatról van szó. Közvélemény kutatási adatok szerint a britek közel fele akkor is segítene meghalni egy hozzá közel álló gyógyíthatatlan betegnek, ha ezzel törvénysértést követ el. A brit törvények szerint jelenleg 14 éves börtönbüntetést is kaphat, aki a halálba segít egy másik embert.

A váratlan adatok egy része brit orvosoktól származik, másik részéhez pedig statisztikai módszerek segítségével jutottak a kutatók. Ehhez olyan országok eutanáziára vonatkozó számsorait vették alapul (például holland és ausztrál statisztikákat), amelyek minden évben közlik az orvosok által halálba segített betegek számát.

Deborah Annetts, az önkéntes eutanázia engedélyezéséért küzdő brit társaság elnöke szerint elkerülhetetlen, hogy világos jogi szabályozás szülessen ezen a területen. „Ez a kutatás is azt mutatja, szükség van arra, hogy a beteg lehessen a döntéshozó. Ha a döntés az orvosra marad, mindig ott lesz a visszaélés lehetősége” – mondta a The Guardiannek.

A törvényi tiltás ellenére a közvélemény-kutatások szerint a britek elsöprő többsége támogatja, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, fájdalmakkal élő betegek orvosi segítséggel megrövidíthessék életüket. A felmérések során a megkérdezettek 80 százaléka támogatta, hogy a hatályos törvényeket ilyen értelemben módosítsák. A válaszadók 47 százaléka pedig azt nyilatkozta, hogy ha egyik szerette lenne hasonló helyzetben, akkor is segítene neki meghalni, ha ahhoz törvényszegést kellene elkövetnie.

A brit törvények módosítását azonban a politikusok többsége és a brit egyház is elutasítja. Az eutanáziát ellenző csoportok legfőbb érve a törvénymódosítás ellen általában az, hogy egy kegyeletteljes társadalom feladata, hogy enyhítse a betegek szenvedéseit, szeresse és ápolja őket és helyreállítsa önértékelésüket, amíg be nem következik a természetes halál.

Nagy-Britanniában az utóbbi években két súlyos beteg kapcsán került szóba az eutanázia. Egyik esetben a törvények ellenére lehetővé tették a kegyes halált egy 43 éves megbénult nőnek, a másik esetben azonban minden lehetséges jogi fórumon elutasították az eutanáziakérelmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?