Az vesse rám az első követ, aki nem úgy észleli, hogy mostanában alig lehet másról beszélni, mint az Európai Unióról, hiszen 2004. május 1-jén megérkeztünk.
Ezentúl mi is Európával
A rajongók zöme, tehát a 15 évesnél idősebb szlovákiai magyarok többsége még aznap elővette a lomtárból az ott porosodó, anno az ötvenes években a nagyszülők révén az anyaországból importált úttörődalt, mely hála az EU-csatlakozás adta új körülményeknek most frissen zengett a napfényben. Eme elaggott dal újrahasznosított derűjére mondta Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád Brüsszelben, illetve az uniós képviselőségtől karikázással megfosztott külügyér: Berényi József Üzbegisztánban meg a jó ég tudja még minő isztánban járva, hogy Hungarian Minority Recycling; így ők amott, mi emitt, de lélekben együtt fújtuk: „Itt van május elseje! / Énekszó és tánc köszöntse!”
Mindezen túl vagyunk. Immár nyolc hónapja, hogy megjöttünk. EZ már AZ! Most elfészkelődünk. És megszokunk. És pályázunk, pályázgatunk. A Bauer–Duka duó ugyanezt Brüsszelben vagy Strasbourgban prodzsektnek mondja; Berényi viszont Üzbegisztánban, szélhámiának. Egyszóval május óta kapaszkodókat keresünk. Ki igy, ki úgy.
Én például a Gumidominó Regionális Társaság idegenforgalomra fókuszáló pályázat-előkészítési összejövetelére látogattam el a legjobb szlovákiai magyar napilap mindenünnen kiküldött munkatársaként. A szóban forgó regionális társaság agytrösztje ezen a ködös délutánon áhítattal kiterítette maga elé a régió térképét, és komoly, gondterhelt arccal vizslatni kezdte azt. Hosszas fejtörés után e derék emberek kipirultan, átérezve feladatuk súlyát és egymást túllicitálva azon melegében egy újszerű turisztikai pályázat uniós programjavaslatát vetették papírra.
No meg annak reményében, hogy Brüsszelben hozsannát arató prodzsektjük eurorégiós sikerének jutalmául ők is beállhatnak majd a Csáky Pál által évente kétszer rendezett és a kormányhivatalon röpke 47 perc alatt átviharzó szlovákiai magyar ezüst-plakettesőbe. Nos, én most e prodzsekt újságíróknak kijáró különpéldányából idéznék, a teljesség igénye nélkül.
E rendezvénysorozat főszervezője a Gumidominó Regionális Társaság, társrendezői a Kortyondiak Szlovákiai Szövetsége, a Zugpálinkafőzők Országos Szervezete és a Csemadok mellett dalolva működő Területi Közröhej Egyesület. Az akció időtartama: Újévtől szilveszterig. A központi megnyitóra mindig január 1-jén, a szilveszteri italozás okozta duplalátás megszűnte után másfél órával, Tovuhabohuban, a Háromcsöcsűben kerül sor.
A nyitónap programja: Érkezés a délelőtti személlyel; ahonnan nem jár vonat, onnan lábbusszal. Mindenkit tárt karókkal vár a Rendezőség. Prezentáció Papramorgó kisüstivel vagy cujka gugyival, esetleg keverve. Aláírás fejében mindenki itallapot kap ágyba, félhomályba, esetleg másnapos playboyok számára. Ebéd: pogácsa és kisfröccs. Délután szabadprogram: célba köpés, zsákban ugrás, idomított fenevadakká hergelt farkaskutyák etetése tenyérből; ehhez frissítőként sör, bor, pálinka. Este kötetlen szórakozás, közben leittasodás, majd mindenki mindenkivel, azaz kölcsönös bemutatkozás. A talpalávalót a Macskajaj-zenekar húzza. A nyitónap eseményeit húsz nappal későbbi közvetítésre a Szlovák Televízió magyar kamerája rögzíti, helyszíni közvetítést viszont a CNN és az Al-Dzsazírá hírtelevíziók adnak.
Tippek az egész évi programajánlatokból:
1. A kelet-közép-európai politikai kitavaszodás másfél évtizede és a kettős állampolgárság nélküli felvidéki magyarok pálinkafőzésének tudományszaki összefüggései .
2. A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum színe-javának májcirrózisa és a hazai magyar politikai elemzők kihalásának kiváltó okai.
3. Kapható-e nálunk is méreggel turbózott, Kalocsáról importált fűszerpaprika? – műveltségi vetélkedő jeles ukrán szakértőkkel.
4. Agrotechnikai szemléltető: A környezetbarát világélelmezési program keretében – a felvidéki magyarok nevesítetlen földjein az 1950-ben államosított, de tavaly visszaprivatizált traktorokkal – rétestészta-nyújtás, illetve répa-retek-mogyoró termesztés. Különprogram állattenyésztőknek: vízilótartás akváriumban. Főszponzor: a Simon Zsolt és Miklós László Alapítvány.
5. Nyelvművelő kollokvium A és B kérdéskörben. A témakör: az anyázás szerepe az óvodai idegennyelv-oktatásban; B témakör: q-vel írjuk-e a lekvárt, x-szel-e a tyúkszart?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.