Évezredek néma tanúi a piramisok

i. e. 3000 körül Ménész fáraó Memphisz székhellyel megalapította az óbirodalmat, melynek i. e. 525-ben történt bukása után a perzsák uralkodtak, majd Nagy Sándor, a ptolemaioszi dinasztia, végül pedig Julius Caesar és Bizánc egészen 638-ig, az arabok megjelenéséig. Közben idegenvezetőnk hangja zavarja meg kalandozásunkat az egyiptomi történelem útvesztőiben, figyelmeztetve bennünket, hogy megérkeztünk belvárosi szállodánkba. Átesve a különböző formaságokon, hamarosan elvegyülünk a modern negyedek, szegényes sikátorok és bazárok színes forgatagában, ahol a több ezer éves múlt és a jelen összefonódásának lehetünk tanúi, hiszen a középkori városrész épületeinek jelentős része az egykori piramisok, szentélyek, paloták köveiből épült föl, míg a belváros modern házai úgyszólván európai jelleget kölcsönöznek az ország fővárosának.

Szegénység a gazdagságban

Az első, ami a belvárosban szembetűnik, az a szinte elképesztő forgalom, ahol hemzseg a tarka sokaság, a tehetős férfiak fezben, turbánban jönnek-mennek, míg a szegény arabok hosszú, ingszerű, úgynevezett galabiját viselnek, a fekete ruhás, többnyire elfátyolozott aszszonyok pedig fejükön óriási kosárral egyensúlyozva egykedvűen ballagnak tovább. Az állandóan tülkölő autók mellett egylovas kordék, kerékpárok és motorkerékpárok gazdái kiáltoznak az ijedten félreugró járókelőkre, míg a modern épületek tövében meghúzódó rozoga bódékban közönyösen iszogatnak a korán megöregedett férfiak, miközben a kapualjakban üdítő italokat árusítanak, avagy cipőtisztító szolgáltatásaikat kínálgatják a sihederek. Az országban mintegy kétmillió fiatalkorú dolgozik, főleg a bőriparban, gyakran egészségre káros körülmények között. Amikor pedig leszáll az éjszaka, a modern épületek árnyékában dideregve alusszák álmukat a hajléktalanok, közben felváltva őrzik a tüzet, amely egy kis meleget áraszt az őszi, hűvös éjszakában.

Felbecsülhetetlen érték

Mi pedig, a kényelmes szállodában megpihent európai turisták tovább megyünk, hogy az Egyiptomi Múzeum termeiben megtekintsük a múmiák százait s azokat a felbecsülhetetlen értékű műkincseket, amelyek az ásatások során előkerültek. Hatalmas vitrinek biztonságos üvegfalain át szemléljük az alig 18 éves korában elhunyt fáraó, az

i. e. a 14. században élt Tutanhamon sírjából előkerül hihetetlenül gazdag leleteket. A sírkamrában egy hatrészes, színarany és drága kristályból készült koporsórendszer utolsó, belső darabjában találták meg a fáraó múmiáját, arcán aranymaszkkal, ujjain aranygyűrűkkel, nyakában pedig kétsoros aranylánccal. A sír előcsarnokából ugyanakkor mintegy 34 felbecsülhetetlen értékű műkinccsel megrakott ládát hoztak a felszínre. Egyébként ez volt az egyetlen fáraósír, amelyet teljesen érintetlenül találtak meg a régészek. Ha figyelembe vesszük, hogy nevezett fáraó egészen fiatalon hunyt el, nem nehéz elképzelni, milyen hatalmas értékek halmozódhattak fel a hatalmas fáraók sírjában, amelyek rablók martalékává váltak.

Ezután a Mohamedán Régiségek Múzeumát tekintjük végig, ahol megcsodálhatjuk mindazt, amit a 7. századtól napjainkig, az iszlám iparművészei alkottak művészi kivitelű edények, mécsesek, lámpások, bútorok, ékszerek, selymek, szőnyegek, szövetek formájában. A Nemzeti Könyvtár hatalmas termei ugyanakkor az arab szellemi élet kincseit, alkotásait tárják elénk, többek között a Korán-kéziratok miniatűr, bőrkötéses példányait, valamint a 896-ban elhunyt nagy arab költő, Ibn Rumi egyetlen teljes versgyűjteményét. Innen aztán ellátogatunk a Kopt Keresztény Múzeumba, melynek kiállítási tárgyai – elsősorban a kopt keresztény egyházi irodalom és szakrális művészet témaköréből – tovább gazdagítják kairói élményeink sorát. A közeli, rendkívül szerény kivitelezésű kopt keresztény templomocska belső része enyhén szólva elhanyagolt, siralmas állapotban van. Rövid szemlélődés után megállunk a főoltárnál, amely előtt egy barlang található, ugyancsak elhanyagolt állapotban. Áhítattal szemléljük a barlangot, ahol a hagyomány szerint a szent család lakott, miután Heródes király bosszúja elől Betlehemből Egyiptomba menekült.

Múlt és jelen

Elhagyva Kairó belvárosát rövidesen egy csöndes városrészhez érünk, ahol csupa egyforma, földszintes ház áll, szobáikban az egykori gazdagok földi maradványaival. A holtak városában vagyunk, ahol a merészebb kairói hajléktalanok kezdik birtokukba venni a házakat, s akarva-akaratlanul kialakítani az élők és holtak együttlakását. A hírek szerint erről a hatóságok igyekeznek tudomást nem venni, s ha netalán egyeseket mégis kilakoltatnának, nyomban újak jönnek a helyükre.

Megállt az idő

Amikor aztán autóbuszunk tovább röpít a Memphisz felé vezető, s a Nílussal párhuzamosan futó műúton, az apró, egymással csaknem összenőtt falvak láttán tudatosítjuk csak igazán, hogy a világ legsűrűbben lakott területén haladunk keresztül, hiszen az 1 001 449 négyzetkilométernyi területű, s több mint 50 millió lakosú országnak csupán 3 százaléka lakott, ez pedig elsősorban a Nílus völgye és a deltavidék, míg a többi lakatlan. Jóllehet a Nílus vizét gátak közé szorították, mégis az az érzésünk, mintha itt megállt volna az idő. Ezt sejteti velünk a vályogkunyhók sokasága, az egészségtelen életkörnyezet, a sok trachomás világtalan, az egyre csak baksist követelő gyerekhad, akiktől szinte lehetetlen megszabadulni.

Nevesek és névtelenek

Mielőtt Memphiszbe, az óbirodalom uralkodóinak székhelyére érnénk, mintegy 67 piramist számolunk meg, s bár eredetileg több volt, sokat közülük elpusztított az idők vihara vagy az emberek kapzsisága. El kell ismerni, hogy Memphisz megtekintése kissé csalódást okoz, mert számos műemléke közül csupán az Alabástrom-szfinx, vagyis II. Ramszesz fekvőszobra, és a város főistene, Ptah templomának romjai maradtak fenn. Az itteni veszteségért azonban bőven kárpótolnak a Sakkara, Medúm és Dahshúr környékén ma is rendületlenül álló piramisok és más kultikus épületek. Közülük talán legérdekesebb Dzsószer fáraó mintegy 4800 éves lépcsős piramisa, melynek eredetileg hét lépcsője volt, mára azonban már csak öt maradt, mivel az alsót betemette, a felsőt pedig elfújta a sivatag szele.

Innen a már megtett úton térünk vissza Gizehbe, hogy megcsodáljuk Egyiptom legismertebb, nevezetesen Kheopsz-, Kephrén- és Menkauré-piramisát. Közülük a legnagyobbat – 137 méter magas, 233 méter alapélű és 54 000 négyzetméternyi alapterületű –, Kheopsz fáraó építtette magának, mintegy százezer ember dolgozott rajta 30 éven keresztül. Ez pedig nem kevesebb, mint ötmilliárd munkaórát jelent. S amikor e különös építészeti remekműveket csodáljuk, nem is gondolunk azokra a névtelen százezrekre, akik a piramisokon verejtékeztek és meghaltak. E tekintetben soha nem változik a világ.

Kheopsz fáraó piramisának kriptájába csak fülledt levegőjű folyosók labirintusain át tudunk eljutni, gyakran igen nehezen és bizony négykézláb mászva tovább, s ahol dermesztően szomorú látvány fogad: egyetlen kirabolt szarkofág, s körülötte a félelmetesen néma csend. Innen a már említett folyosók labirintusán kijutva megmászszuk a külső falat, s a kripta tetejéről megszemléljük a közeli, mintegy 129 méter magas Kephrén-, valamint a 66 méter magas Menkauré-piramist, s a lábuknál szégyenkezve meglapuló szfinkszet. Az az érzésünk, mintha attól tartana, hogy újból betemeti a sivatag homokja, mint két és fél ezer évvel ezelőtt, amikor így Hérodotosz, a „történetírás atyja” nem is láthatta.

Kairói tartózkodásunk a végéhez közeledvén nem marad más hátra, mint apró ajándékokat vásárolni szeretteinknek, a család otthon maradt tagjainak emlékeztetőül e csodás helyre. Kairóban, de Egyiptom más nagyobb városában is az efféle vásárlást lehetőleg hétfőtől csütörtökig kell megvalósítani, a péntek ugyanis a muzulmánok, a szombat az izraeliták, míg a vasárnap a kopt keresztények ünnepe, s ezeken a napokon bizony nehezen találunk nyitott üzletet bárhol is.