Étvágyrontó ételreceptek

Nyereséggel kecsegtető esetekben bizonyos szlovák kiadók is hajlandók arra, hogy magyar szöveget jelentessenek meg, s pénzért számos személy vállalja készségesen a fordító szerepét: olyan is, aki talán nem is hallott arról, hogy a nyelvtudásnak fokozatai vannak. S a botcsinálta fordítók garázdálkodására jó alkalom az ételreceptek, használati utasítások stb. megjelentetése.

Előveszek példatáramból egy nem is olyan régi asztali naptárt. Az évszám és a kiadó neve most nem fontos, a nyelvhasználati tények érdekesek, mert félő, hogy a naptár olvasói, a háziasszonyok nemcsak a naptárban szereplő, ügyesen összeállított ételrecepteket jegyezték meg, hanem a borzalmas szövegüket is. Beleolvasva a receptekbe, dicsérettel nyugtázom, hogy egy hasonló témájú újságcikk szerzője az egyik mondatában karikázza a kolbászt a készülő ételbe. Hogyan ismerhetné a szlovák nemzetiségű fordító a karikáz igének ezt a jelentését, amikor a magyar értelmező szótárak szerkesztői sem ismerik? (Egyikben sem található meg ez az ige „valamit karikára szeletel” jelentésben; én ennek ellenére szintén karikázom a kolbászt, s talán a magyar háziasszonyok is.) Bezzeg az én naptáram receptjeinek fordítója „kerekekre vágja”. „Pirított hagymakerekek” – ugye, milyen érdekes kifejezés (lenne) ez a magyar nyelvben! Fordítónk ugyanis „pirított hagymakerekeket” ajánl díszítésre, s persze a burgonyát is „kerekekre vágja”. A magyarban ezekben az esetekben általában a karikára vág kifejés a szokásos.

A főzés különféle műveleteinek nevei is figyelmet érdemelnek. Különösen a műveleteket jelölő igekötős igék megválogatása az igekötő-használat szemponjából. Az „eredmény” még az igék melléknévi igeneveivel alkotott jelzős szerkezetekben is megmutatkozik. ĺme: „kitisztított pulyka”, „megtisztított burgonya”, „lemosott bab”, „szétkent fokhagyma”, „habosított hagyma”, „pirított csirke”, „szétadagolt nyers csirke”, „letisztított és patkókra osztott ponty”, „szétpirított szalonna” stb. Legtöbbjük az eredeti szlovák szerkezetre emlékeztet. A magyar háziasszony vagy szakács a pulykát (baromfit) megitsztítja, a burgonyát meghámozza, a babot megmossa, a fokhagymát szétnyomkodja vagy péppé töri, a hagymát – ha nem pirítja – olajon vagy zsíron megfonnyasztja, a csirkét pirosra süti, a nyers csirkét feldarbolja, a pontyot megtisztítja, és patkó alakú szeletekre vágja, a szalonnát megpirítja stb. A fordító szerint a babot egy nappal a főzés előtt hideg vízbe kell „mártani”. A magyar háziasszony beáztatja hideg vízbe, nehogy kemény maradjon. A megfőtt borsót is inkább áttöri, mintsem „átkeni” a szitán.

Gondot okozhat a magyar háziasszonynak az „újfűszer” név. Ezt valószínűleg a fordító alkotta a nové korenie szolgai fordításával. Ennek a helyes magyar megfelelője a szegfűbors.

Az is fejtörést okozhat, milyen „főzettel” kell a húst sülés közben „aláönteni”. A főzet főnév nyelvünkben a főzés végtermékét jelöli ugyan, de ez nem lehet konyhában készült étel, hanem növényből gyógy- és illatszerként készített kivonat. Szerencséje van a háziasszonynak, ha szlovákul is tud, mert mielőtt valamit illatos löttyel nyakon öntené a bőrös sertéskarajt, gyanakodni kezd, hogy ez a „főzet” talán húsleves. Egyrészt azért, mert azt már máskor is öntött a hús alá, másrészt sejti, hogy a vývar szó – amely a szlovákban a húslevest jelenti – és a magyar főzet valamilyen, talán nem is egészen megmagyarázhatatlan alapon (vývar: húslves, odvar: főzet) a kelleténél szorosabb kapcsolatba lépett egymással a fordító fejében. De arra azért még figyelmeztetnénk: ne „a húslevessel öntse alá a húst”, hanem a húslevest öntse a hús alá. ĺgy magyarosabb a szöveg, s nekünk is jobban fog ízleni az étel.

Jakab István: Érthetően, alkalomhoz illően!, Nap Kiadó, 2000