Erős Antónia betegsége miatt saját vércukrát napi hat-nyolc alkalommal méri, ezúttal viszont Szellő Istvánét és a Barátok közt szereplőiét ellenőrizte. Elindult ugyanis a „Ki a legegészségesebb sztár Magyarországon” verseny.
Erős Antónia sztárokat ellenőriz
Németh Kristóf egyik eredményében – szégyenére – alulmaradt sorozatbéli édesapjával, Vili bácsival szemben. Pedig Kristóf nagyon igyekszik, hogy megőrizze egészségét, főként amióta megszületett kisfia, Lőrinc.
– A kisfiunk most lesz fél éves néhány nap múlva, ez óriási felelősség, a feleségem pedig orvostanhallgató, úgyhogy én nagyon jó kezekben vagyok, és figyelnek rám. Ráadásul nagyjából húsz éve vegetáriánus vagyok.
A Berényi Andrást alakító R. Kárpáti Pétert is csemetéi vették rá a sportra. Úszni jár velük, és lovagolni. Bár nekünk elárulta, hogy néha még a „lóból is megárt a sok”.
– Engem főiskolás koromban sajnos, ledobott a ló, és nem ültem vissza, ezért maradt egy ilyen fóbiám, de amikor a fiaimmal megyek, akkor elég kellemetlen, hogy apuka nem ül föl. Tehát fölülök, és megpróbálok úgy tenni, hogy jó…
A Barátok közt Tildája viszont élvezi az édes életet. Míg a sorozatban cukorbeteget alakít, addig a valóságban gyakran elcsábul.
– Én nagyon-nagyon szeretem az édességet, úgyhogy általában nem szoktam visszafogni magam, ha édességről van szó. De volt már olyan, hogy az életben is cukorbetegnek hittek a figura miatt. Még az is előfordult, hogy Erikát kollégái hitték cukorbetegnek, és édesítőszert vittek neki a kávéhoz.
Kiss Ramóna squash-sal és futással őrzi alakját és egészségét. Valószínűleg emiatt sem látszik rajta, hogy imádja a húsételeket. De egészsége érdekében ma már sokszor zöldséget eszik helyettük.
– Igazából amitől féltem egy kicsit, az a koleszterinszintem. Mert körülbelül egy évvel ezelőtt azt mondták, hogy a testsúlyomhoz képest magas a koleszterinem, de az is tökéletes lett most.
A Híradó sztárja, Szellő István pedig a dohányzásról szokott le nemrég, orvosi segítséggel. Gyerekei kérésére januárban tette le a cigit, de alkatának és a sportnak köszönhetően nem hízott egy dekát sem. Ráadásul férfi létére előnyben részesíti a főzelékeket a nehéz magyaros ételekkel szemben.
Azt egyelőre nem tudni, hogy ki a legegészségesebb híresség Magyarországon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.