Immár hatodik napja tart az a Tatracor 2004 elnevezésű nemzetközi cserkésztalálkozó Tátralomnicon, melyen ezer hazai és 1200 külföldi cserkész vesz részt.
Érintsd meg a csúcsot!
Viola Dániel, a komáromi cserkészcsapat segédtisztje lapunknak elmondta, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségből kilenc résztvevő képviseli a hazai magyarokat, ebből 7 a gyerek, ketten pedig vezetők. Magyarországról 289 kiscserkész érkezett a Tátrába, minden idők legnagyobb szlovákiai cserkésztáborába.
„Nagyon változatos programot készítettek a szervezők, mindenki jól érzi magát a táborozók közül. Minden nap más altábor jár ki a hegyekbe, hogy megtisztítsák a természetet az emberek okozta szennyeződésektől, útban lévő ágaktól. A többiek addig hasznos foglalkozásokon vesznek részt. Délelőtt 9-től 12-ig kézműves-foglalkozások, kovácsolás, textil- és dísztárgyak készítése zajlik, de aki aktívak szeretné eltölteni az idejét, az focizhat, lovagolhat, műfalat mászhat. Különlegességnek számít a teaház, ahol ír, svéd, angol, kínai teákat kínálnak a szomjas fiataloknak. A délutáni foglalkozások este hatig tartanak, vacsora után különféle koncertek vannak, minden este más stílusban. Aki még ezek után sem fáradt el, a diszkóban szórakozhat tovább. Esténként a szervezők kivisznek busszal pár embert az erdőbe, ahonnan a cserkészeknek minden tudásukat bevetve vissza kell találniuk a táborhelyre.” – mondta Viola Dániel segédtiszt.
A sok érdekesség mellett naponta történelmi harci játékokat szerveznek, fényképezni, táncolni tanítják a fiatalokat. A tátrai nemzetközi cserkésztábor résztvevői a táborbontás előtt 240 fekete dobozba helyezik el azokat az üzeneteiket és titkos vágyaikat, amiket a jövő embereihez címeztek. A fekete dobozokat a látvány kedvéért léggömbökkel a levegőbe is felengedik, de aztán összegyűjtve eldugják a Magas-Tátrában, abban bízva, hogy majd csak évek múlva találnak rá valakik. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.