Ember maradt a földön

Nem csak itt szoktam fiatalokkal találkozni. Sok olyan program van, ahol aktívan együtt vagyunk. 100–120 ember volt itt, nagy részük fiatal. Ha ebből csak három életét befolyásolja valahogy ez a beszélgetés, vagy a filmben látottak, akkor már megéri ezeken részt venni. Ez egy nonprofit tevékenység, de ha ezt a három embert megérinti, és a tapasztaltakat továbbviszik az életben, akkor nem sajnálom rá az időt. Ez nem olyan rövid távú történet, amikor az ember elvállal egy fellépést, megcsinálja, kifizetik, megy haza és éli tovább az életét. Az ilyen helyzetekben nem tudjuk átadni a gondolatainkat, nem tudunk beszélgetni a következő generációval, és könnyedén megszakad egy folyamatosság. Kutyakötelességemnek érzem, hogy elmenjek oda, ahol van igény, megszólítsam a közönséget, mert a kezdőszakaszban könnyen elveszhet az elszántság, a fanatizmus. Hosszú távon kell gondolkodni! Én nem Pesten élek, hanem Taliándörögdön, egy kis faluban, már jó pár éve. Dörögd azért nagyon jó, mert 750-en élnek a faluban. Három nagy ritmusban zajlik az élet: reggel a vegyesboltban, amikor a kenyér jön. Aztán a buszok érkeznek, és be kell ugrani a kocsmába. Zárás előtt pedig újra a kocsma: 15–20 fő. Nyugodt falu, csönd van. Húsz évig laktam a fővárosban, előtte meg egy kisvárosban Szentesen, ahol Badárral gyerekeskedtem.

Nem haragszom Budapestre, csak érzem, hogy nekem már túl sűrű a város.

Badár Sándorral nagy fanatikusok. Elvállalnak sokféle munkát, csakhogy moziban lehessenek.

Nyersen fogalmazott, de így van. Elmentem takarítónak a moziba, csakhogy ott legyek. Dolgoztam asszisztens-gyakornokként a filmgyárban, kávét hordtam ki a forgatásokon a színészeknek, csakhogy megtudjam, milyen a légkör. Végigcsináltam. Korántsem biztos, hogy mindenki ennyire fanatikus, de ettől még tehetséges lehet. Itt van ez a Badár is, ha már ismét szóba hoztuk. Az ő élettörténete is szinte ugyanolyan, mint az enyém, a semmiből indult. Egy érdekes dolog, tizenegy évig dolgozott Szentesen a vasútnál. Végigjárta a ranglétrát a baktertől a menetirányítóig. Vasutas munkásságának köszönhető egyébként a „Hasutasok” című filmem alapötlete is. Badár történeteire épül a film. Elég, ha csak a címet vesszük alapul, rendes körülmények között, a címnek, Vasutasoknak kellene lennie. No de, amint azt Sanyi mesélte! Megpróbálom idézni: „a vonatmentes szakaszokon mindig kajáltunk. Az én időszakomban napi 560 szerelvény ment el, ki-be rohangásztunk, bekaptunk egy-két falatot, aztán vissza a vonatokhoz…” De lehet, hogy a Badár teljesen másként mesélné. Szóval ő azt látta, hogy a vasutasok folyamatosan esznek. Ebből lett, ez a furcsa cím.

Szobafestőből és takarítóból lett ismert színész, rendező. Az egyszerű életből belecsöppent a népszerűségbe.

Szeretnék pontosítani, mert ez csak a látszat. Ám a településen, ahol élek, most is ugyanúgy segítek. Falakat festek, tetőre mászok cserepeket cserélni, tehát mindenfajta fizikai munkát elvállalok. Emellett persze vannak a jobban látható események, a UPC-reklám, a Fábry-show, vagy egyéb műsorok, amelyekben időnként feltűnök. Ugyanolyan ember maradtam a Badárral együtt, legfeljebb annyi változás történt az életemben, hogy több helyre hívnak, és szükség van ránk. A gondolkodásunk, a szellemiségünk nem változott meg.

Azt veszem ki a szavaiból, hogy művészléleknek tartja magát. A Szőke kapitány reklámot akkor miért vállalta el?

Badárral együtt éreztük, hogy bele tudjuk szőni a ránk jellemző kreativitást, a személyességet, és bíztunk benne, hogy az egészen speciális, másfajta műfajban legyártott film meghozza az eredményét. Lefordítva: szokatlan reklámot terveztünk szokatlan formákkal, szokatlan helyzetekkel, de nagyon reméltük, hogy a cég termékeivel kapcsolatosan egy pozitív erősödést tudunk felmutatni. A számomra ismert adatok alapján bejött. Háromszorosára növekedett a cég forgalma.

A privát életben?

Megállítanak az utcán az emberek, felismernek és „leszőkekapitányoznak”. Egyelőre, szimpatikus az emberek számára az, amit csinálunk. Az interneten pedig már van amerikai és orosz verzió is, valami kulcstartóról is hallottam.

Ki is valójában Szőke András? Rendező, színész, humorista, természetgyógyász?

Csak egy ember. Valóban foglalkozom természetgyógyászattal és masszázzsal is. Masszázsszalonom van, akupresszúrát, vagyis keleti gyógymódokat is alkalmazok. Azt mondják, a gyógyító akkor tud gyógyítani, ha egészséges. Én dohányzom, iszom, voltak tragikus pillanatok az életemben. De azoknak, akik megkeresnek, s elhoznak egy helyzetet az életükből, azért tudok tanácsot adni szavakkal, érintéssel, mert én is átéltem hasonló dolgokat, mint ők. Nyilván magam is hibázom, nem lehet mindent elfogadni tőlem. Ha nem becsülöm magam, az csak azért van, mert létezik egy csomó olyan feladat, amelyet szeretnék teljesíteni, de néha azt érzem, hogy nem állok hozzá kellőképpen a dolgokhoz. Rengeteg dologban jó volna még javítani. Többet tudnék adni az embereknek, ha ki tudnék békülni magammal. Van még házi feladatom. Nem is olyan régen megkérdeztem a polgármestert, lehet-e bérelni sírhelyet, mert attól félek, két-három év múlva olyan árak lesznek, hogy már rendes sírhelyet sem tudok venni. Nincsenek hozzátartozóim, aztán nehogy rám temessenek, legyen már kiírva rendesen: Szőke András, nyugalmazott „kapitány”.