Első ízben sikerült újra fellőni egy korábban visszatért űrrakétát

Washington |

<p>Első ízben sikerült újra fellőni egy korábban a Földre sikeresen visszatért űrrakétát: a Blue Origin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt, s utána sikeresen visszaereszkedett a Földre.&nbsp;</p>

Az újrahasznosítható rakéták kifejlesztéséért óriási verseny folyik az űriparban, mert ez hatalmas előrelépést jelenthetne a költségek csökkentésében. A Blue Origin mellett a verseny másik kulcsszereplője a többek között a Tesla elektromos autókról világhírűvé vált Elon Musk cége, a SpaceX vállalat, amelynek már szintén sikerült épségben visszahoznia egyik rakétáját a Földre: ez utóbbit azonban nem lőtték ki újból. 

A pénteki fellövés után a New Shepard nevű rakéta 101,7 kilométeres magasságot ért el, majd sikeresen visszatért. A SpaceX rakétája, a Dragon ugyanakkor jóval nagyobb, s sokkal magasabbra emelkedik (például a Földtől mintegy 400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomásra is szállított már rakományt), azaz itt már ténylegesen megkezdődött a rakéta kereskedelmi hasznosítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?