Először készültek fotók egy fekete lyukról

Washington. Első ízben készített bizonyító felvételeket két műhold egy óriási űrbeli fekete lyukról, amely kettétépett és részben felfalt egy csillagot.

Röntgensugarakkal rögzítették a jelenségetReuters-felvételAz amerikai űrügynökség (NASA) szerdai közleménye szerint a Chandra, valamint az európai űrügynökség (ESA) által működtetett XMM-Newton űrobszervatóriumok felvételein röntgensugarakkal rögzített jelenséget – azaz a csillag „bekebelezését” – elméletileg már régóta sejtették, de még soha nem tudták megerősíteni. Az asztronómusok szerint a csillag túlságosan közel került a fekete lyukhoz, miután pályájáról egy másik csillag eltérítette. Ahogyan közeledett a fekete lyuk intenzív gravitációjához, olyan ellenhatású erők húzták magukkal, amelyek hasonlóak a Holdnak a földi árapályt okozó erőihez. Végül a csillag kettészakadt, és kisebbik darabja megsemmisült. Ilyen jelenségek egy csillagrendszerben 10 ezer évenként láthatók. A NASA szakértői úgy vélekednek, hogy e felfedezés alapvető információkat ad arról, miként növekszenek a fekete lyukak, és ez hogyan érinti a csillagokat és az azokat körülvevő gázokat. „A csillagok túlélhetnek kisebb széthúzásokat, de ezt a csillagot a törésponton túl húzták – nyilatkozta Stefanie Komossa, a német Max Planck földön kívüli fizikai intézet kutatója, a nemzetközi csillagászcsoport vezetője –, e szerencsétlen csillaggal csupán annyi történt, hogy rossz helyen volt.” A tudósok becslése szerint a fekete lyuk, amely az RXJ1242-11 galaxis közepén található, 700 millió fényévnyi távolságra a Földtől, a Napnál 100 milliószor nagyobb tömegű. Az elpusztított csillag valószínűleg Nap-méretű lehetett. „Ez volt a végső küzdelem Dávid és Góliát között, de ezúttal Dávid vesztett” – mondta az űresetről Günther Hasinger német csillagász.

Egy évvel ezelőtt sikerült megmérni egy másik fekete lyuk tömegét. Egy kanadai–brit csillagászcsoport az infravörös tartományban végzett teleszkópos megfigyeléseket. Megállapították: a tőlünk 13 milliárd fényévre levő fekete lyuk tömege több mint ezermilliárdszorosa a Föld tömegének.

A fekete lyukak a téridő olyan speciális tartományai, ahol a gravitációs térerő annyira erős, hogy még a fény sem tud megszökni belőle. A fekete lyukak a 10-15 naptömegnél nehezebb csillagok fejlődésének végállapotai. A csillag élete során energiát termel a benne lévő atommagok átalakulása révén, fúzióval. Először a hidrogén fuzionál és hélium keletkezik, majd elfogy, és a csillag áttér a nehezebb hélium fúziójára, közben egyre nehezebb elemeket épít fel. Amikor kifogy a fúziós üzemanyag, a belső energiaforrás csökken, a csillag belsejéből a részecskék, főleg fotonok, kifelé történő áramlása megszűnik. ĺgy a csillag kezd összeroppanni, az addiginál nagyobb sűrűségek jönnek létre, melyek újra energiatermelő folyamatokat indítanak be, csak sokkal gyorsabban, és a csillag felrobban. Ilyenkor a csillag a külső tartományainak egy részét nagy erővel ledobja, és a visszamaradó rész a gravitáció hatására elkezd összezsugorodni. Nincs több nukleáris energiatermelő folyamat, a csillag tömege szabályozza, hogy a gravitáció milyen sűrűre húzza össze ezt a hatalmas tömeget. A fekete lyukak esetében annyira, hogy a felszínen létrejövő gravitációs erő intenzitása olyan nagy, hogy még a kifelé induló fotonokat is visszatéríti. (MTI, NGO)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?