Elon Musk lett a Twitter legnagyobb részvényese, miután megvásárolta a cég több mint 9 százalékát

Elon Musk

A Twitter közösségi portált üzemeltető vállalat részvényei tovább emelkedtek a héten, miután Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója megvásárolta a mikroblogot működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát – adta hírül a The Wall Street Journal.

A mérsékelt jobboldali amerikai üzleti-politikai napilap online cikke szerint ezzel Elon Musk vált a Twitter legnagyobb részvényesévé. A lap szerint Musk csaknem 3 milliárd dollárt fizetett a részvényekért.

A vállalat kedden azt is bejelentette, hogy a Tesla vezérigazgatója helyet kap a Twitter igazgatótanácsának tagjai között.

Amerikai sajtójelentések szerint Musk a mikroblog-szolgáltató munkája minőségének javítását ígérte. „Az elkövetkező hónapokban jelentősen javÍtani szeretném a Twittert” – fogalmazott a Twitteren Elon Musk, aki nemrégiben bírálta a platformot, mert szerinte nem teszi lehetővé a szólásszabadságot. Egyben azt sejttette, hogy visszaállítják Donald Trump volt elnök Twitter-fiókját.

A Twitter 2020-ban kitiltotta Donald Trumpot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?