Elmarad Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozója

Ferenc pápa k

Elmarad Ferenc pápa és az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka júniusra tervezett, jeruzsálemi találkozója. A hírt maga a katolikus egyházfő közölte helyi idő szerint csütörtökön a La Nación című argentin napilappal.

Ferenc pápa az interjúban sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, de azt mondta, hogy vatikáni diplomaták szerint egy ilyen találkozó a jelenlegi helyzetben „sok bonyodalmat okozhat”.

A Reuters hírügynökség a múlt héten számolt be arról, hogy a Vatikán fontolgatja Ferenc pápa júniusi, libanoni látogatásának egynapos meghosszabbítását, hogy az egyházfő június 14-én Jeruzsálemben találkozhasson a pátriárkával.

Ez lett volna a pápa és a pátriárka második találkozója. Először Kubában beszéltek személyesen egymással 2016-ban, s ez a találkozó volt az első alkalom, hogy a római katolikus egyház feje és az orosz ortodox egyház vezetője találkozott egymással az 1054-ben bekövetkezett nagy nyugati egyházszakadás óta.

Kirill korábban teljes támogatásáról biztosította Oroszország Ukrajna ellen indított offenzíváját, álláspontja pedig világszerte megosztotta az ortodox egyházközösségeket.

Ferenc pápa ezzel szemben több alkalommal bírálta Moszkvát és Vlagyimir Putyin orosz elnököt a háború miatt, amelyet agressziónak és inváziónak nevezett, s többször felszólalt a civileket ért szörnyűségek ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?