Ferenc pápa jó humorérzéke

Ferenc pápa k

Örök érvényű szabály, hogy csak azokat az embereket lehet igazán kritizálni, akik valamit csinálnak, tesznek a közösségért, tevékenyek a hétköznapokban. Ferenc pápáról elmondható, hogy próbál valami újat hozni a katolikus egyház életébe, s egy kicsit jobban nyit a világ felé. Jó példa lehet erre egy minapi esemény is, ahol több mint száz humorista, köztük Stephen Colbert, Jimmy Fallon, Stephen Merchant, Julia Louis-Dreyfus, Chris Rock és Whoopi Goldberg találkozott Ferenc pápával a Vatikánban. A pápa a jelenlegi globális eseményekre utalva azt mondta a humoristáknak, hogy bár a mai kommunikáció „gyakran konfliktusokat szül”, a komikusok képesek összehozni a különböző valóságokat. 

Sok bírálat éri Ferenc pápát, a humoristák látogatásáért is célkeresztbe kerülhetne, hisz nem egyszer vallási témákkal humorizálnak egyesek, ő mégis vendégül látja őket. A katolikus egyházfő úgy véli: „Természetesen lehet nevetni Istenen is, és ez nem istenkáromlás.” Hozzátette, „ezt meg lehet tenni anélkül, hogy a hívők vallási érzéseit megsértenénk”. S igaza van, hisz a humorizálásnak is van egy úgynevezett egészséges oldala, s egy zavaró, már-már feszültséget generáló szintje. Ilyenkor mondjuk azt, hogy az ízlés határain belül, vagy azon kívül mozog az adott vicc, vagy az előadott szituáció. 

A komikusok jelenléte a Vatikánban egyfajta jelnek is tekinthető, hogy a világnak szüksége van mosolygásra, nevetésre. S ha már ilyen magas körökben is megmutatjuk azt, hogy igenis is itt vannak köztünk a humoristák, élvezzük mindazt, amit csinálnak, akkor bizony ez intő jel lehet a társadalomnak. Sok szálon visszavezethető a zárkózottság, a szomorúság és a fásultság az emberek életében. Visszanézhetünk a járványhelyzetre, a fokozódó politikai szituációkra, az inflációra, az élet folyamatos kihívásai nem fogják felfelé görbíteni a szánk szélét. Így, a hétköznapok szürke hangulatában nagyon jól tud jönni a nevetés. Észrevehetjük magunkon, mennyire ki vagyunk éhezve rá, hiszen mennyien görgetjük a közösségi oldalakat vicces videókért. 

A humor szervesen kapcsolódik a mindennapok derűs szemléletéhez, ugyanis a nevetés pozitív gondolkodáshoz vezet, mindemellett jótékonyan hat az egészségre. Csökkenti a stresszt, boldogsághormont termel, biztosítja a jó közérzetet. Ahogy végiggondoljuk ezeket a tényezőket, jól kivehető, hogy elengedhetetlen a humor a „jó napokhoz”. Ferenc pápát követve nem szükségszerű minden nap humorista estekre járnunk, s magunkra erőltetni a nevetést a nap huszonnégy órájában, azonban értelmezhetjük úgy is a Vatikánban történteket, hogy szükség van egy csepp humorra a hétköznapokban úgy, mint ahogy a komikusok toppantak az egyházfő színe elé. 

Persze nem lehet általánosítani e témában sem, hisz különböző személyiségű emberek másként élik meg a hétköznapok terheit (vannak szorongósabbak és lazább természetűek). Az viszont dicséretes, hogy a pápa világi komikusokat engedett a hajlékába, ezáltal még egy réteg felé kitárva az egyház kapuit. Már többször tapasztaltuk, Ferenc pápa nem csak fél szemmel figyeli a világi történéseket, amikre többé-kevésbé világi módon próbál közelíteni. Nem rossz dolog ez, sőt ráfér a katolikus egyházra egy kis „társadalmi szimpatizmus”, amit ilyen eszközökkel/cselekedetekkel könnyen elérhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?