Talán teljesítményközpontú világunkkal függ ez össze. Itt a nyár, vele itt az iskolai vakáció, s mi, szülők egy újabb súlyos probléma megoldása előtt állunk. Mi legyen gyermekeinkkel két teljes hónapig.
Éljen a nyár, éljenek a nagymamák!
Eszembe jutnak a Pál utcai fiúk, a Tom Sawyerek, Harisnyás Pippik, Tutajosok, s eszembe jutnak saját gyermekkorom felhőtlen vakációi, amikor a nyár nem a problémák sokaságát jelentette, hanem a szabadságot. Csapatokba verődve jártuk a határt, ismertünk minden fűszálat, tudtuk, mi minek a termése, láttuk fészket rakni a madarakat, tudtunk bodzavesszőből íjat készíteni, rég kinőtt babakocsink kerekeiből versenyautót, mellyel a száguldást élményét is megismertük lefele gurulva rajta a Kálvária-dombról. S amikor később fizikaórán azt tanultuk, hogy a lejtő a vízszintessel szöget bezáró sík felület, elég volt a Kálváriára gondolnunk, mikor arról volt szó, hogy a sebesség egy mozgó test által bizonyos idő alatt megtett út és az idő hányadosa, tudtuk, a négykerekű megtett útja a Kálvária tetejéről a Kis Ilonka házáig Gyurkának került a legkevesebb idejébe, tehát neki sikerült a legsebesebb száguldás. Mint ahogyan azt is tudtuk, hogy a bodza nem az esőerdőkben terem, sem a repce, sem pedig a napraforgó, az pedig még a leggyöngébb tanulmányi eredményeket elért társunknak sem jutott volna eszébe, hogy a tojást gyárakban állítják elő. Volt ugyanis, hogy kifosztottuk a tojó fészkét, s a homokban csodás piskótatortát sütöttünk belőle, meg tojásos nokedlit szaggattunk, nem kellett hát, hogy anyáink maguk mellé állítva a sparhelthez főzni tanítsanak, kipróbáltunk mi mindent az udvaron. Nem volt napirend, katonás ébresztő, pihenő, kötelező foglalkozás, takarodó. Mégis kint volt mindenki reggel kilenctől este kilencig, egy csomó játékot tudtunk és játszottunk. Délben mindenki berohant a nagyanyjához bekanalazni valamit, s aztán uzsgyi, viszsza folytatni a játékot. Voltam öreg király és kis királylány, voltam Nemecsek és Csudálatos Mary, ám ahhoz, hogy én lehessek Ribana, el kellett olvasnom a Winnetout is, pedig nem nagyon fűlött hozzá a fogam, túlontúl fiúsnak gondoltam. A régi mázsaház platóján különféle előadásokat tartottunk, a balettől a táncdalfesztiválon és a ki mit tudon keresztül a népszínműig mindent. Volt ugrókötelünk, karikánk és biciklink. Igaz, akkor nem volt minduntalan valami a tévében, nem volt számítógépünk, wolkmanünk, discmanünk és mobiltelefonunk. Volt viszont szabadságunk. Nem tanultunk meg nemezelni, windsurfingezni és programozni, de tudtunk vizet meríteni a kútból, s nem haltunk szomjan, ha nem volt Coca-Cola. Megtanultuk, hogy akkor is meg lehet mosakodni, ha a csapból nem folyik a víz. Határtalanul boldogok voltunk, kiegyensúlyozottak és elégedettek. Szerettük a vakációkat s a nagyszüleinket, akik ezt a lelket építő gondtalanságot biztosították számunkra.
És nagyszülők pedig ma is vannak! Lehet, hogy szeptemberben, beülve az iskolapadba, a körkérdésre a válasz: a mamámnál kalandoztam, nem hangzik oly elegánsan, mint az, hogy Malin töltöttem a nyarat egy személyiségfejlesztő nyelvi táborban, gyakorlati tapasztalatokkal, egészséges gyermeklélekkel, kipihenten, megszabadulva minden stressztől és tehertől mégis ez előbbiek indulnak neki az újabb, teljesítményorientált, túlterhelt és -stresszelt iskolai tíz hónapnak.
Itt a nyár, vele itt az iskolai vakáció, s bár tudom, sokan épp a gyermeknyaraltatásból élnek, én mégis azt mondom: éljenek a nagymamák!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.