Elindították a Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra

Cape Canaveral |

<p>Elindították szombaton az amerikai Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), a már levált gyorsítórakétát azonban nem sikerült épségben egy platformra irányítani az Atlanti-óceánon.</p>

Elon Musk, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy a hordozórakétát sikerült ugyan a Florida partjaitól néhány száz kilométerre lévő platformra irányítani, a becsapódás azonban túlságosan kemény volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört. A próbálkozás mindenesetre óriási jelentőségű: a cél az, hogy a rakétát majd ismét használni tudják. Ilyen manőver még soha senkinek nem sikerült. A hordozórakéták visszanyerése és újbóli használata révén sűrűbben követhetik egymást és olcsóbbak lehetnek a felbocsátások - hangsúlyozta korábban Musk.

"Közel volt, de ezúttal még nem gyújthatunk szivarra" - írta Twitter-üzenetben a cégalapító, aki mindenesetre kedvezőnek tartja az eddig elért eredményeket. Eközben a SpaceX űrhajója, a Dragon 2200 kilogrammnyi felszerelést visz az űrállomásra kísérletekhez az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megbízásából. A kapszula a tervek szerint hétfőn érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra. A szállítmányra ezúttal különösen nagy szükség van, miután az Orbital Sciences nevű amerikai magántársaság teherűrhajóját szállító hordozórakéta októberben másodpercekkel az indítása után felrobbant.

A személyzet nélküli Dragont egy Falcon rakétával bocsátották volna föl január 6-án a floridai űrközpontból, de a visszaszámlálást egy perccel a vége előtt leállították. A cég közlése szerint meghibásodott a hordozórakéta második fokozatának hajtóművét vezérlő két motor egyike.

A SpaceX teherűrhajója már négyszer vitt szállítmányt az ISS-re. Erre az útra eredetileg már december közepén elindult volna, de startját akkor is el kellett halasztani, mert probléma merült fel a Falcon tesztje közben. A cég és a NASA több mint egymilliárd euró értékű megállapodása alapján 2016-ig tizenkét hasonló utat terveznek a Dragonnal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?