Elhunyt Walter Kohn kémiai Nobel-díjas tudós

Santa Barbara |

<p>Kilencvenhárom évesen elhunyt Walter Kohn osztrák származású, kémiai Nobel-díjas amerikai kutató, fizikus.</p>

A tudóst, aki kedden hunyt el Santa Barbarában, 1998-ban a sűrűségfunkcionál-elmélet fejlesztéséért tüntették ki a tudományos elismeréssel. 

Kohn 1939-ben, 16 évesen egy gyermektranszporttal menekült el Ausztriából a nácik elől. "Szülőhazámra, Ausztriára mindig fájdalommal gondolok - és ez már mindig így marad" - írta korábban a tudós, akiben mély nyomokat hagyott a náci terror, valamint szülei és több rokona meggyilkolása. Ugyanakkor mindig szívesen dolgozott együtt egy vagy két generációval fiatalabb osztrákokkal.
    
Az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg, 1996-ban elfogadta a bécsi Műszaki Főiskola tiszteletbeli doktori címét, később számos osztrák kitüntetést kapott munkájáért.
    
Tudományos karrierjét Torontóban kezdte, majd a Harvard Egyetemen, Pittsburghben, Koppenhágában, Párizsban, San Diegóban és Santa Barbarán folytatta. Utóbbi helyszínen 1979 és 1984 között a Kaliforniai Egyetem elméleti fizikai intézetének első igazgatója volt. Nyugdíjazása után is kutatóprofesszorként dolgozott.
    
1998-ban a brit John Pople kutatóval közösen kapta a kémiai Nobel-díjat a kvantumkémiai számítások elméletének, a sűrűségfunkcionál-elméletnek (DFT) a fejlesztésében végzett kutatásaiért.
    
A DFT a molekulákat kvantummechanikai módszerekkel tanulmányozó kvantumkémia egyik irányzata. A hagyományos módszerek a hullámfüggvényre építenek, míg a sűrűségfunkcionál-elmélet kísérlet arra, hogy csupán az elektronsűrűséggel dolgozzanak a kutatók. A DFT egy olyan megközelítési mód, amely az atomok szintjén írja le, mi játszódik le szilárd testekben és molekulákban.
    
Az, hogy fizikusként "rossz" Nobel-díjjal tüntették ki, elmondása szerint sohasem zavarta Kohnt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?